Bombagól után hangrobbanás

Tőzsér Dániel tegnap este negyed tízkor megadta egy nagy meccs alaphangulatát: bombagóllal bevette a Feyenoord kapuját. Akkor szinte szétrobbant a Puskás Ferenc-stadion, ismerős, ismeretlen magyar drukkerek ölelték egymást. Vezetett az UEFA-kupa csoportküzdelmeibe jutott Fradi a holland sztárcsapat ellen. Néhány holland drukker le is maradt erről a találatról: ők a rendőrségen tettek tanúvallomást.

Amikor este háromnegyed nyolc tájban megszólalt a hangszórókból a román nyelven íródott és igencsak idegborzolóra sikeredett ügyeletes sláger (nem tévedés, ez a dal a németországi listákon napokon át a csúcsot ostromolta…), több rotterdami fiatal már igencsak mondta a magáét, éppen úgy, mint Pelikán József gátőr a Tanú című filmben. A rendőrségi kihallgatás amúgy nem tartott sokáig, a Feyenoord fanatikusai pillanatok alatt beismerő vallomást tettek, amelynek során szokatlan őszinteséggel mesélték el azt, hogyan rúgtak szét egy lámpabúrát.
Csúnya dolog volt, annyi szent.
Merthogy meccs volt a Vörösmarty téren, de szerencsére nem olyan, mint legutóbb, amikor az angol Millwall látogatott Budapestre. Most elmaradt a kungfubemutató, és senki sem rántott bicskát a farzsebéből. Ehelyett viszont futballoztak a rotterdami tábor tagjai, akik gyaníthatóan heves sörözés után döntöttek úgy, hogy megmérkőznek a Gerbaud cukrászda meghökkent úri közönségével.

Meccsek a múltbéli dicsőség árnyékában

Ekkor tört be az a szerencsétlen búra, s ekkor lett elegük a hollandokból a belvárosi rendőröknek.
Amikor háromnegyed nyolc tájban felharsant a bizonyos sláger, már több száz rotterdmai legény énekelt bőszen a Puskás Ferenc-stadionban. Itt békés, már-már barátkozó volt a hangulat, igaz, ekkor még a Ferencváros szurkolótábora valahol a Keleti pályaudvar környékén sörözött, vagy éppen próbálta átpréselni magát a stadion köré vont biztonsági gyűrűn. Nem volt egyszerű bejutni a magyar futballrajongók kedvenc sportlétesítményébe. És ez jó volt, nagyon is jó volt, persze nem a macerás, lassú bejutás, hanem sokkal inkább a régóta látott érdeklődés. Utoljára 2002-ben a ZTE-Manchester United BL-selejtezőn volt ennyi szurkoló magyar klubcsapat találkozóján; amikor az Újpest mérkőzött itt ősszel a svájci Servette együttesével, akkor a lila tábor is fantasztikus hangulatot teremtett, de ezen a csütörtökön csaknem megtöltötte a zöld-fehér sereg a stadion alsó karéját.
Szeretik, illetve szeretjük mi, magyarok a futballt. És ezt még akkor is százszor leírhatjuk, ha megannyi sebből vérzik kedvenc sportágunk, megannyi gond gyötri, ám amikor fontos mecscset rendeznek Budapesten, játsszon akár a válogatott, akár valamelyik klubcsapat, megrohamozzák a drukkerek a pénztárakat. Ezen a langyos, már-már tavasszá változott őszi estén úgy jöttek, úgy tódultak ide az emberek, hogy győzelmet vártak.
Nagy szó ez.
A Fradi őszi teljesítményével kivívta azt a rangot, hogy hívei optimistán várhatták a Feyenoord elleni összecsapást. Pedig a holland sztárklub két évvel ezelőtt elhódította az UEFA-kupát, hozzá olyan sorozatot produkált, hogy egyetlen vereséget sem szenvedett el. Az is igaz, hogy mára az akkori sikercsapat igencsak átalakult. De Rotterdamban büszkék erre a gárdára, hát még mennyire imádják az 1970-ben BEK-et nyert rotterdami csapatot. Emlékezetes sorozat volt az nemcsak a hollandoknak, nekünk, magyaroknak is. A Ferencváros az első körben a CSZKA Szófiát búcsúztatta, hogy aztán emlékezetes meccseket vívjon a Leeds Uniteddel és meghökkentő módon itt is, ott is 3-0-s vereséget szenvedjen. Akkoriban ezt sehogyan sem értettük, és óriási kudarcként éltük meg. Bezzeg a Feyenoord meg sem ált a fináléig, ahol egy bizonyos svéd csatár, Ove Kindvall vezérletével 2-1-re győzték le a skót Celtic csapatát.
Ez volt a klub történetének legnagyobb sikere. ---- A ---- A