A holland vendégek elegáns belépője

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2004.11.03. 22:17
Címkék
Épphogy felbukkant a megnyugtató felirat dél után 26 perccel, miszerint a Rotterdamban a magasba emelkedő KLM 7871-es járata is épségben landolt Ferihegyen, amikor Riemannék már leküldtek egy "féldekást". No igen, a Münchenből érkezett házaspár nagy boldogságára a fogadóbizottságot képező magyar barátok a "Tschüss!" és a négy puszi után két kisüveges Vilmoskörte pálinkát húzták elő zsebükből, aminek a pirospozsgás arcú családfő úgy megörült, hogy Kun Béla módjára kiadta a jelszót: "Be a szervezetbe!"; és volt Vilmos, nincs Vilmos…
A hangulat ennek megfelelően remek volt a reptéren - annak ellenére is, hogy a tűzszerészek és rendőrök alkotta brigád is a váróteremben posztolt. Előbbieknek, szerencsére, nem akadt dolguk , utóbbiakat viszont egyszer csak riasztották.
A tranzitból kiszűrődő hangokból (lásd még: ordibálás) ugyanis nyilvánvaló vált: befutottak a rotterdami egylet drukkerei is. Kiderült aztán az is, hogy a zord külsővel nem feltétlenül párosul erőszakvágy: a kétajtós szekrénynél valamivel nagyobb fiatalemberek mosolyogva, a klub indulójára és egy cigarettára rágyújtva hagyták el a várót (igaz, a jó szimattal megáldottak szerint némi "fűszag" is maradt utánuk…).

A Feyenoord szobra: Babos Gábor (Fotó: Németh Ferenc)
A Feyenoord szobra: Babos Gábor (Fotó: Németh Ferenc)
A Feyenoord szobra: Babos Gábor (Fotó: Németh Ferenc)
A szurkolókkal együtt Budapestre repülő csapat csak fertályórával később bukkant elő. Mintha nem is a tranzitból, hanem egy divatlapból léptek volna elő a vendégek: fekete öltöny, fehér ing, piros nyakkendő. Babos Gábor persze jól ismerte a járást, a rá kíváncsi újságírók kérdéseire készségesen, az anyanyelvükön válaszolt. A Feyenoordot Japánban ismertté tevő Ono Sindzsi ellenben fukarkodott a feleletekkel: noha, ahogy azt hazájában tanítják, illedelmesen meghajolt az őt megállító tollforgató előtt, sietve közölte, elnézést kér, de nem nyilatkozhat. Rendben, hajtottunk fejet mi is.
Mielőtt elsüthettük volna azt a poént, hogy ha a szabályt megszegi, rájár a Ruud, addigra Gullit edző is megjelent a poggyászával. Bár a klub sajtófőnöke korábban jelezte, hogy a szerda esti médiatájékoztatón lehet csak kérdezz-feleleket "játszani", a remek futballistából, úgy tetszik, kiváló szakemberré váló tréner is kedvesen elcseverészett az őt faggatókkal - egészen addig, amíg az egyik illetékes finoman meg nem kocogtatta a vállát azzal, hogy "Ruud, szállj már fel te is a buszra".
Hogy mi következett eztán?
Semmi különös - Ruud Gullit felszállt a buszra…

Szavazás

Hogyan végez az FTC az UEFA-csoportban?

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
2 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
2 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
3 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
3 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
3 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik