Alább egy 65 éves férfi vallomását olvashatják. Arról, hogyan lett belőle besúgó, miként kellett jelentéseket írnia a csapattársairól, hányszor jött érte a fekete autó, és hogy miként tud most, hosszú-hosszú évek múltán a tükörbe nézni. A tragédia végkifejlete néhány hónappal ezelőtt kezdődött, amikor a korábbi ferencvárosi kedvenc, Varga Zoltán a lapunknak adott, július 11-i interjújában kijelentette: őt megfigyelték, méghozzá egy Nemere nevű titkosügynök, aki egészen biztosan a csapattársa volt. A játszmának vége, a titkosügynök felfedi kilétét
Lesznek, akik sajnálják, és akadnak majd olyanok is, akik gyűlölni fogják. Egy gonosz rendszer tovább szedi áldozatait. Nemere, vagyis Novák Dezső a könnyeivel küszködve mesélt el mindent. Milyen jó lenne, csak úgy beszélgetni. Persze hogy a futballról, mondjuk arról a pillanatról, amikor Albert Flórián - a kis Flóri - beemelte a Real Madrid hálójába a labdát. Vagy a mesebeli időkről, például az 1968-as mexikói olimpiáról, amikor is a döntőben ízzé-porrá zúztuk a bolgárokat. De, nem… Most másról lesz szó, a jókedvű anekdotázásnak egyszer és mindenkorra vége. Minden megváltozott, gyökeresen megváltozott Novák Dezső életében. Valami történt - írta Joseph Heller. Valami történt ebben az országban az elmúlt rendszer 45 évében, amit nevezhetnénk elnyomásnak, gyalázatnak, árulásnak és meganynyi hazugságnak. Éltünk, féltünk, szerettünk, szurkoltunk, tettük a dolgunkat, hiszen Kelet-Európában miénk volt a legvidámabb barakk. Rég volt, mondanánk, csakhogy jön velünk a múltunk, mint az árnyék kísér minket, egészen a sírig. Azt hittük, elmúlt, minden elmúlt, de tévedtünk. Akár egy időtlen idők óta terpeszkedő vaskos fa gyökerei, úgy burjánzanak a szocialista rendszer évtizedeinek történései mellettünk, körülöttünk. Megannyi drámát, leleplezést, félresiklott emberi sorsot láthattunk már a miniszterelnöktől kezdve politikus papán, sztárriporteren, rajongott zenészen át egészen a sportolókig. Mert most ez jön. Besúgók és provokátorok, ügynökök és spiclik buktak és buknak le - de hol van még a vége?… Milyen jó lenne csak úgy beszélgetni Novák Dezsővel, taktikáról, összeállításról, esélyekről, de ez a mostani találkozó mást tartogat. Az egykori kilencszeres válogatott a Ferencvárosban játékosként és edzőként is megannyi sikert megélt sportember drámáját.
- Miért döntött úgy, hogy vállalja a nyilvánosságot? - Azért, mert túl sokáig cipeltem magamban ezt a titkot - mondta Novák Dezső. - Amikor a Nemzeti Sportban elolvastam a Varga Zoltánnal készített interjút, aki említést tett egy Nemere nevű titkosügynökről, már tudtam, hogy előbb-utóbb kiderül az igazság. Lehet, hogy akkor kellett volna szót kérnem, sőt… Talán már a rendszerváltozás után be kellett volna vallanom, mire kényszerített a rendszer, de szerettem volna kitörölni az életemből mindazt, ami történt. Most viszont már nem húzhatom tovább a vallomást, hiszen olyan helyzetbe kerültem, hogy beszélnem kell. Kedd este azt mondtam a felségemnek, aki 1961 óta jóban-rosszban mellettem van, hogy üljön le, mert mesélni fogok. ---- - Azt akarja mondani, hogy sem a felesége, sem a gyerekei nem tudtak az egészről? - Soha, senkinek nem beszéltem arról, hogy beszerveztek. Miért idegesítettem volna őket?… Elég volt nekem megélni mindazt a megaláztatást, amiben részem volt. Szóval… Szerda hajnali négyig beszélgettünk, az asszony gyakorlatilag végigsírta az estét, én meg akkor kezdtem el könnyezni, amikor felhívtam a két lányomat, és nekik is elmondtam mindent. Csendben hallgatták, ahogy kiejtettem a szavakat, ahogy mondtam, hogy… Hogy majdnem húsz évig kellett jelentéseket írnom… - De miért, mondja meg, hogy miért vállalt ilyen aljas szerepet abban a rendszerben? Nézzen csak körül, hány és hány tisztességes embert próbáltak meg beszervezni, akik nemet mondtak, még úgy is, hogy meghurcolták őket, hogy tönkretették az életüket. Hogyan kerülhetett Novák Dezső, a Fradi játékosa ilyen megalázó helyzetbe? - Akkor most elmesélem az elejétől. De jól figyeljen, mert én erről a témáról először és utoljára beszélek! Nevezhetjük mindezt vallomásnak is, de azt eldöntöttem, hogy senkinek nem vagyok hajlandó a jövőben nyilatkozni. Hagyjanak békén! Úgy kezdődött az egész, hogy valamikor a hatvanas évek közepén a Fradival Bécsben játszottunk, egy húsvéti torna keretében. Nem emlékszem már, hogy a Rapid vagy az Austria volt az ellenfél, és hogy mennyi volt az eredmény, mert… Mert ez nem is lényeges. Sokkal fontosabb, hogy órát, sok-sok órát hoztam haza, egy csapattársam pedig az eladásban segített. Akkoriban bevett szokás volt ez: ha egy magyar csapat Nyugaton túrázott, a futballisták hoztak haza ezt-azt, hogy itthon jó pénzért eladják. Én is így tettem, de nem szeretném megmondani, melyik csapattársammal sefteltünk. A határon rendben átjutottam, aztán teltek a hetek, és én csak nem kaptam meg a pénzemet. Szóltam a csapattársamnak, hogy mi van a cuccal, ő pedig mondta, hogy gond van, és abban maradtunk, visszahozza az órákat. A Thököly étteremben beszéltük meg a randevút, még azt is kikötöttük, hogy melyik asztalhoz üljek le. Gyanútlanul sétáltam be, de arra tisztán emlékszem, hogy ült ott egy rosszul öltözött férfi meg egy újságot olvasó nő. Mindkettő nyomozó volt. Jött a társam, visszaadta az órákat, amelyeket betettem a felöltőm zsebébe, majd hazaindultam. Az utcán egy harmadik nyomozó várt, aki a tizennegyedik kerületi kapitányságra kísért. Öt órán át faggattak, pontosan tudták, hogy csempészáru van nálam. Akkor és ott hangzott el először, hogy be akarnak szervezni, és ha nem vállalom, akkor mehetek a börtönbe, bevonják az útlevelem, és vége a karrieremnek. Gondolkodási időt kértem. - Zsarolták, de ettől függetlenül önnek lehetősége lett volna visszautasítani a mocskos ajánlatot. Sokan tudtak nemet mondani. Ön miért nem? - Futballista voltam, és engem nem érdekelt a politika. Néhány évig párttag voltam, de onnan is kirúgtak, mert nem fizettem a tagdíjat. Csak a játék érdekelt, csak az foglalkoztatott, hogy hagyjanak futballozni, mert nekem az az életem. Nem mentség, de gyakorlatilag azt sem tudtam, mit írok alá hetekkel később. Ugyanis vártak a válaszomra. Emlékszem, kétszer-háromszor kijöttek a Fradi-pályára, edzés után beültettek egy fekete Volgába, majd a Duna-partra gurultak velem. A harmadik próbálkozás után írtam alá a beszervezésemről szóló papírt. Attól kezdve lettem Nemere, a besúgó. ---- - Szörnyű ezt hallgatni öntől. Most mit kezdjen ezzel a szituációval az a Fradi-szurkoló, akinek az 1995-ös Bajnokok Ligája szereplés jelentette a legcsodálatosabb emléket, aki úgy nőtt föl, hogy fújta kívülről az Anderlecht elleni győztes csapat összeállítását, és persze tudta, hogy a sikeredzőt Novák Dezsőnek hívják. Ezek az egyszerű, becsületes emberek most mit gondoljanak önről? - Nekem tiszta a lelkiismeretem, én senkinek soha nem ártottam. Ahogy hallom, Varga Zoltán kikérte a saját aktáját, így ő pontosan tudja, hogy miket írtam róla. Láthatta ő is, sem bántó szándék, sem rosszindulat nem vezérelt. Kényszerpályán voltam, és… És nem győzöm hangsúlyozni, nem éreztem a súlyát az egésznek. Tudom, hogy ez nem ment fel, de amikor havi egy-két alkalommal jelentkeznem kellett, hol ők jöttek értem, hol magam mentem a Tolnai utcába, soha senkiről nem írtam, vagy mondtam olyasmit, amiből kára származott. - Ezt senki nem hiszi el magának, főleg úgy nem, hogy azok, akik látták a jelentést, mesés gazdagodásról, valórá váló igényekről olvashatnak. - Pedig ez az igazság. Gondolja csak végig, ha én a Varga Zoltánról olyasmiket jelentettem volna, akkor kiengedik Mexikóba az olimpiára, ahonnan végül is lelépett? Értse meg, időnként felbukkantak az életemben ezek a titkos tisztek, és érdeklődtek erről-arról. Az a legfurcsább az egészben, hogyha én mellébeszéltem, akkor ők rögtön mondták: nana, az nem úgy van. Ebből csak arra tudok következtetni, hogy rajtam kívül mást is beszerveztek a csapatból, például azt a társamat, aki velem együtt megbukott az óracsempészetnél. De az öltözőben soha nem politizáltunk, senki még csak célzást sem tett arra, hogy kit vagy mikor kerestek meg a rendőrségtől. - Milyen előnye származott abból, hogy Nemereként jelentéseket írt? - Semmilyen. Nézze csak meg a statisztikákat, csupán kilencszer voltam válogatott. Gondolja, annyit nem tudtam volna elintézni, hogy több lehetőséget kapjak? ---- - Nem kapott borozót, és nem került vissza hosszú idő után a nemzeti csapatba felettesei segítségével? - Értse már meg, hogy nem kértem tőlük semmit. Illetve… Egyszer, egyetlen egyszer mégis csak előrukkoltam egy kéréssel, de ez már a nyolcvanas évek elején volt. A Fradi edzőjeként dolgoztam, a csapatnak rosszul ment, engem pedig állandóan fúrtak, piszkáltak, nem hagytak dolgozni. Akkor egy szokásos jelentéstétel alkalmával megkértem a rendőrtisztet, derítse ki nekem, ki az, aki áskálódik a háttérből. Nem tette meg, ehelyett azt mondta, a továbbiakban nem tartanak igényt a munkámra. Ez 1983-ban történt. Attól kezdve megszűntem Nemere lenni. - Hihetetlen, hogy néhány rövidke írást kértek öntől, hogy nem volt köze sorsok, és karrierek alakulásához?!… - Általában a külföldi túrákra voltak kíváncsiak, arról kellett jelentést adnom, hogy ki kivel találkozott, mondjuk Spanyolországban vagy Dél-Amerikában. Ennyi volt az egész. Ma is bátran belenézek bárki szemébe.
- Oda mer állni Varga Zoltán vagy éppen Albert Flórián elé, aki a titkos jelentések szerint állítólag olyan célszemély volt az ön számára, hogy a legbensőbb titkairól is be kellett számolnia… - Amikor Varga Zoltán sok-sok év után először jött Magyarországra, engem és a családomat keresett fel. Nem vétkeztem ellene, mint ahogyan Albert Flórián ellen sem. Ha ő gyűlöl, és le akar köpni, akkor is odaállok elé… - Borzalmas ez az egész. Hallgatni azt, ahogy elcsukló hangon beszél egy rémtörténetről, amelynek ön a főszereplője… Hogyan lesz képes ezek után találkozni egykori csapattársaival? Vasárnaponként együtt futballoznak. - Most bújjak el a világ elől? Zárkózzak be a házamba, mondja meg, mit csináljak. A múltat nem tudom megváltoztatni, nem tudom semmissé tenni, de bocsánatot kérek mindenkitől. Bocsánatot kérek… Nekem már ezzel a tudattal kell együtt élnem, és ha vasárnap délelőtt a Fradi népligeti csarnokában találkozom a régi barátaimmal, Fenyvesi Mátéval, Juhász Istvánnal, Mucha Józseffel, Albert Flóriánnal és a többiekkel, én bizony odaállok eléjük, és a szemükbe nézek. Ha azt érzem, hogy megvetnek, hogy nem kérnek belőlem, akkor eljövök onnan, és nem zavarom őket. Soha többé nem zavarom őket.…
