Kilesték a hollandok titkát

V. GY.V. GY.
2004.10.20. 21:08
Címkék
Dzurják József immár negyedik alkalommal "kémkedett" a Ferencvárosnak. Ezúttal Hollandiában, Kerkradéban járt, ahol megnézte a Roda-Feyenoord bajnoki mérkőzést. Mint ismert, a Ferencváros november 4-én UEFA-kupa-csoportmérkőzésen fogadja a rotterdami együttest a Puskás Ferenc-stadionban, és Dzurják László Csaba vezetőedző megbízásából térképezte fel a leendő ellenfelet.
"László Csaba figyelmét a Feyenoord két holland válogatottjára, a jobb oldali középpályás Romeo Castalenre, valamint a csatár Dirk Kuytra hívtam fel - mondta Dzurják József. - Nem árt figyelni Salomon Kaloura sem, aki szintén csatár, és rendkívül veszélyes a kapura. Meghatározó labdarúgó még a korábban a Herthánál futballozó Bart Goor középpályás is, valamint a japán Ono Sindzsi."
A Feyenoord elleni mérkőzéssel kapcsolatos hír, hogy a tervek szerint jövő hét elejétől árulják majd a jegyeket, árakról még nincs döntés.
Több sérültje van a bajnoknak: a combját fájlaló Robert Vagner, a napokban térdműtéten átesett Marius Sasu, és hiányzott Kiss György meg Marek Penksa is.
Hír még az Üllői útról, hogy Zsivóczky Norbert és Kemenes Szabolcs után újabb fiatal labdarúgót csábítottak Angliába. A 16 éves Vass Ádám minden valószínűség szerint az angol másodosztályban szereplő szereplő Stoke City labdarúgója lesz. Vass 14 évesen már az ifi A-együttesében szerepelt, ahol Dzurják József volt a trénere. Hogy nagy tehetség, azt bizonyítja: 14 évesen a 19 évesek között is meghatározó labdarúgónak számított. Vass csapattársa lesz a nyár végén a Stoke Cityhez szerződött Zsivóczkynak, aki immár a felnőttkeret tagja. Kemenes Szabolcs a Charlton Athletic labdarúgója, és a kapusról is nagyszerű hírek érkeznek.

Szavazás

Hogyan végez az FTC az UEFA-csoportban?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Wimbledon: simán kikapott spanyol ellenfelétől Marozsán

Tenisz
9 perce

A Ferencváros korábbi brazil játékosa szerint Vinícius Júnior könnyedén megbirkózik a felelősséggel

Foci vb 2026
12 perce

Somália szerint Brazíliának mindene megvan a világbajnoki címhez

Foci vb 2026
16 perce

A Tour de France az M4 Sport műsorára kerül

Kerékpár
18 perce

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
35 perce

Kanada és Anglia a legveszélyesebb a szögletek után

Foci vb 2026
50 perce

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
1 órája

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik