Pert nyert a lefejelt bíró

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.10.19. 21:55
Címkék
Rettenetes, de így van: minden hétre jut legalább egy bíróverés a magyar futballban. Régebben még megdöbbenve vagy elborzadva olvastuk, ha valamelyik megyei rangadón leütötték a partjelzőt, fél téglával dobták meg a játékvezetőt, avagy tömegverekedésbe fulladt a meccs.
Ma már az sem kelt különösebb feltűnést, ha az élvonalban köveket dobálnak a pályára a nézők, ha a szurkolók saját játékosaikat verik vagy ha maguk a játékosok emelnek kezet a játékvezetőre. Egy ilyen eset nem mindennapi utóéletéről számolunk be: Christián László, a fiatal Békés megyei játékvezető, aki nem mellesleg jogászdoktor, úgy gondolta, nem elég ha egy-egy ilyen eset után a fegyelmi bizottság eltiltja a verekedő játékost, hiszen a testi sértés egyben bűncselekménynek is számít a civilizált világban.Tavaly augusztusban Christián László vezette a Szeghalom- Mezőberény megyei első osztályú találkozót, amelynek 84. percében Elek Tamás, a hazaiak játékosa egy nézőt is inzultált (hozzávágott egy labdát), s miután ezért kiállította őt a játékvezető, azzal a lendülettel őt is lefejelte és ellökte. Ezután csaknem tömegverekedés alakult ki, amelyben veszélyben volt a meccs országos tekintélyű ellenőre, a volt FIFA-bíró Győri László; és amelyben a hazai nézők, vezetők és szponzorok is szerepet vállaltak, olyannyira, hogy a bírók és az ellenőr csak két óra múltán, rendőri biztosítással tudott távozni a pályáról. Idáig - sajnos, így van - hetente előforduló átlagos sztoriról van szó, a fegyelmi bizottság el is tiltotta a játékost hat hónapra a futballtól. Csakhogy a játékvezető ezután "aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt" feljelentést tett, s a most befejeződött büntetőperben a szeghalmi bíróság jogerősen bűnösnek mondta ki.Elek Tamást, mégpedig egy mindenre kiterjedő, szembesítést, szabálykönyvbekérést is tartalmazó eljárás után - annak ellenére, hogy az egyik hazai szponzor nem győzte hangsúlyozni fenyegetései közepette, hogy "Szeghalmon a törvény mi vagyunk". A bíróság két év próbára bocsátotta Elek Tamást és a perköltség mintegy nyolcvan százalékának megfizetésére kötelezte, idehaza precedensértékű ítéletében.Christián László - akinek egy év alatt tizenkétszer kellett tárgyalásra utaznia, és nem kevés szidalmat és fenyegetést eltűrnie - tehát végigvitt egy ügyet, amely megmutatta, hogy a futballtól idegen erőszakos cselekedet esetén érdemes a bírósághoz is jogorvoslatért fordulni. Aligha normális az, ha a rendszeresen fenyegetőző, erőszakoskodó játékosok néhány hónapnyi büntetésük letöltése után a bírók arcába nevetnek, és ott folytatják, ahol abbahagyták. Christián László, akinek korábban sohasem volt része hasonló atrocitásban, ezúton üzeni kollégáinak és a megyei JB-knek: ők se hagyják annyiban a hasonló erőszakos cselekményeket.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár Ek: magabiztos győzelmet aratott a Falco Dániában

Kosárlabda
12 perce

Férfi kosár BL: 15 pontos előnyt szórakozott el, s kikapott Pozsonyban az Olaj

Kosárlabda
59 perce

Helytállt, de kikapott az FTC a Melsungentől a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
1 órája

Vízilabda: a férfi ob I élcsapataiban is feltűnik az utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Sergio Mullor: Nincsen személyes ellentétem Dróth Zoltánnal

Magyar válogatott
2 órája

Gyász: elhunyt Jurij Sziszikin kétszeres olimpiai bajnok tőröző

Egyéb egyéni
2 órája

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
2 órája

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
3 órája
Ezek is érdekelhetik