Nyilas Eleknek már nem hiányzik a profivilág

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.10.19. 09:54
Címkék
Pest megyei bajnokság, másodosztály. A helyszín Felsőpakony, a Budapesthez közeli 2500 lelkes község, a pályán pedig Nyilas Elek.
Bizony, a tavasszal még Győrött profiskodó középpályás jelenleg a hatodik ligában rúgja a labdát. A játékosnak voltak a nyáron magasabb osztályból is ajánlatai, ő azonban a felsőpakonyiakat választotta. Érdekesség, hogy Nyilas Elek Gödön él, és a Duna-parti városka csapata is a megyei másodosztályban, csak éppen a másik csoportban szerepel. A korábbi válogatott engedett a déliek csábításának - igaz, Gödön legalább az öregfiúkat erősíti…"Az előző szezonban elhatároztam, hogy a bajnokság végén abbahagyom a hivatásos labdarúgást, és már ennek megfelelően kezdtem szervezni az életemet - mondta a 14-szeres válogatott labdarúgó. - Több családi vállalkozásban vagyok érdekelt, de ha profiként játszanék, akkor nem tudnám egyiket sem százszázalékos erőbedobással, így pedig nem lehet."Manapság lassan divattá válik, hogy egy játékos - legyen akár fiatal, akár már levezetni szándékozó idősebb - egy osztrák alsóbb osztályú csapathoz szerződik. Nyilas Elek is tervezte, hogy az izraeli légióskodás után ismét külföldre igazol, aztán mégis a Pest megyei csapatnál kötött ki."A fiamat vittem egy Pest megyei válogatóra Felsőpakonyba, és akkor kérdezték meg a klub vezetői, hogy nem lenne-e kedvem ott játszani - mondja a korábban Újpesten, Vácott, és az Üllői úton is futballozó Nyilas Elek. - Azt is hozzátették, hogy tervezik ifjabb Albert Flórián, és Goran Kopunovics átigazolását, és nagyon örülök neki, hogy újra együtt lehetek a korábbi társakkal, ráadásul kevesebbet kell utaznom."Nyilas Elek hozzátette még, amikor kinn van a Ferencváros mérkőzésein, és hallja a szurkolást, akkor néha eszébe jut, milyen jó lenne még futballozni, de máskor meg olyan híreket hall, amelyek miatt már egyáltalán nem hiányzik neki a profifoci…A Felsőpakony eddig 11 forduló alatt szerzett 11 győzelmével vezeti a tabellát, és ehhez a jó teljesítményhez Nyilas Elek is hozzájárult góljaival és gólpasszaival."Szeretnénk felkerülni a megyei első osztályba, és szerintem a keret alkalmas is erre - mondja a több mint kétszáz NB I-es mérkőzésen futballozó játékos. - A hazai meccseinken néha ötszáz néző is van, és idegenbe mintegy száz drukker kíséri el a csapatot, szóval megérdemelnék a feljutást."
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
3 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
3 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
3 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
3 órája

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
3 órája
Ezek is érdekelhetik