Szűkítették a keretet

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2004.10.08. 20:38
Címkék
Szűkítette keretét Détári Lajos, a Nyíregyháza szakmai tanácsadója. Az utóbbi napokban több mint 30 játékos tartozott a 15. helyen tanyázó együtteshez, és a szeptember 22-én érkezett szakember úgy ítélte meg: a minőségi munkához kevesebb labdarúgóra van szükség.
Végül 22 futballistánál húzta meg a vonalat, közülük hárman, Győri Zoltán, Ambrusz Árpád és Turóczi Mihály, sérüléssel bajlódnak, s a felépülésük hoszszabb időt vehet igénybe. Tóth Szilárdnak és Ignácz Jánosnak még két hete van arra, hogy bizonyítson, heten (Kozma József, Grigore Popan, Ignácz Zoltán, Illés Gyula, Lehoczki Zsolt, Owusu-Ansah Princeton és Jose-Luis Navarrete Marquez) pedig a Pók István vezette, ligabajnokságban szereplő csapatnál folytatják. A télen egyik játékos távozása elé sem gördítenek akadályt."Véglegesen azokról a futballistákról sem mondunk le, akik most a ligabajnokságban érdekelt gárdához kerültek" - mondta Détári Lajos.
Legfrissebb hírek

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
3 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
24 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
25 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
25 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
48 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik