Ötöst érő soproni négyes

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.09.19. 14:53
Címkék
Ragyogó idő, szép stadion, kiváló gyepszőnyeg és két sikerre éhes csapat, mindkettő fiatal, ambíciózus szakvezetővel. Minden feltétel adott volt tehát egy jó meccshez, hiszen az Újpest a Stuttgart elleni vereséget akarta feledtetni egy győzelemmel a hazai porondon, míg a soproniak négy döntetlen után szerették volna végre a három pontot egy mérkőzésen megszerezni.
Villámrajtot vett a vidéki gárda, egy gyönyörű Tóth Mihály-Bárányos kombináció után a harmadik percben máris az újpesti hálóban táncolt a labda. Sokként érte a lila-fehéreket a gyors találat, nem úgy Feczesint, aki egyenlíthetett volna, de a háló helyett Molnár kapusba lőtt. A túloldalon Bárányos nem adott sok esélyt Vlaszáknak, Tóth álompasszát elegánsan helyezte a hosszú sarokba. Kétgólos soproni előny az első negyedóra végén! "Mi történik itt?" - kérdezhették a hazai szurkolók, de válaszként negyedóra múlva egy újabb soproni gól érkezett. Ezúttal Tóth köszönt be, már 0-3!Az újpestiek ezután teljes offenzívát indítottak, megszállták a vendégek kapujának előterét, de a góllövés csak nem akart összejönni. A legaktívabb hazai támadó, Feczesin Róbert sem tudott betalálni a szervezetten védekező soproni csapat kapujába, így meglepő, de annál megérdemeltebb vendégvezetéssel vonulhattak be az öltözőbe a csapatok.A szünetben Kőhalmi Andrással frissítette gárdáját Mészöly Géza, de az ügyesen mozgó fiatal játékos sem tudott csodát tenni. Az Újpest eléggé tompán futballozott, a Sopron pedig tíz perc után megint büntetett, immár negyedszer! Ezután már nem is volt kérdés a három pont sorsa, a hazaiak a becsületükért küzdöttek - derekasan -, a soproniak pedig a gólarányukat igyekeztek pozitív értéken tartani. Utóbbi végül nem sikerült, Juhár ugyanis - rengeteg elpuskázott lila-fehér lehetőség után - az utolsó percben fejjel eredményes volt. Az újpesti szurkolók az 1-4 ellenére élénk tapssal jutalmazták a gólt, elismerve kedvenceik harcos hozzáállását.Megérdemelten győzött tehát a rendkívül fegyelmezetten és szervezetten játszó soproni gárda, amelynek minden tagja kitett magáért, de a két-két - nem is akármilyen - gólt szerző Tóth Mihályt és Bárányos Zsoltot külön is illik kiemelnünk. Zárszóként pedig annyit tegyünk hozzá a tudósításhoz: nagyon jó meccs volt! ---- M ---- &
Legfrissebb hírek

Futsal: a magyar válogatott a döcögős első félidő után bedarálta a litvánokat

Magyar válogatott
27 perce

Magyar labdarúgó-válogatott: Király Gábor és Juhász Roland is optimistán várja a következő két selejtezős meccset

Magyar válogatott
53 perce

A mieink közel a 2. helyhez, Koszovó történelmet írhat – selejtezős számolgató

Foci vb 2026
1 órája

Menesztette az FC Kassa Frantisek Straka vezetőedzőt – hivatalos

Minden más foci
1 órája

ATP-vb: egygyőzelemnyire az év végi világelsőségtől Alcaraz

Tenisz
1 órája

820 kilométer/órás sebességgel repültek a mieink Örményországba

Magyar válogatott
1 órája

Triál: Fark Zalán hatodik a junior-világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Messi: Az emberek szeretete mindig velem lesz

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik