Gyanús volt Vautrot lámpája

Vágólapra másolva!
2004.09.14. 20:14
Címkék
Nemrégiben érkezett haza Sheffieldből Török Károly futsal- játékvezető. Az angliai városban BL-selejtezőt vezetett, ami azért különösen nagy dolog, mivel a nagypályás labdarúgás hazájában csak most (!) kezdenek ismerkedni a kispályás változattal.
A korábban az első osztályban is futballozó játékvezetőt a futsalban a világ legjobbjai között tartják számon. 2001-ben Moszkvában az Európa-bajnokságon vezetett meccseket, majd 2003-ban ő fújta a sípot az Olaszország- Ukrajna Eb-döntőn is, sőt, Török vezette a Castellon- Charleroi Bajnokok Ligája-finálét is. A tavalyi Európa-bajnokság egy különleges élmény miatt is emlékezetes maradt számára. "Michael Vautrot-val utaztam haza, aki megkért a határon, hogy vigyem át az egyik táskáját. Amikor a biztonsági kapuhoz értünk, pechemre az veszettül sípolni kezdett. A határőrök természetesen azonnal gyanút fogtak, de a táska kipakolásakor kiderült, csak egy lámpa volt, amit egy lengyel bírótól kapott ajándékba. Ezután jót nevettünk a történteken, majd az izgalmakra végül közösen megittunk egy italt."
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
2 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
2 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
3 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik