Tart a jogvita

V. GY.V. GY.
2004.07.16. 21:06
Címkék
Jó néhány hazai futballvállalkozásnál akadnak rendezetlen jogviták. Vasas Zoltán  aki a múlt évadban Sopronban is futballozott  még a tavalyi augusztusi, szeptemberi megbízási díjára vár a Videotontól, sőt, a fehérvári futball-kft. tartozik prémiumával és átigazolási díjával is.
Vasas Zoltán a ligához fordult jogorvoslatért, az illetékes bizottság első- és másodfokon is a játékosnak adott igazat, és fizetésre kötelezte a Videotont. Ám hiába minden, a kft. a megadott határidőig nem teljesített.
"A ligán a sor, hogy érvényesíti-e korábbi határozatát, miszerint az a sportvállalkozás, amelyik tartozik, nem indulhat a bajnokságban – mondta dr. Horváth Gábor, Vasas Zoltán jogi képviselője. – Érthetetlen, miként csábíthat játékosokat a Videoton, hiszen a liga kizárta az átigazolásból."
Gál László, a fehérváriak ügyvezetője viszont arról tájékoztatta lapunkat, hogy hivatalosan is megkapták a liga állásfoglalását, miszerint újra igazolhatnak.

Videoton–Veszprém LC Legea 7–0 (3–0)
Székesfehérvár, 300 néző. V: Földi
VIDEOTON: Tudor (Miski) – Koller (Szalai), Bartyik, Fehér Zs., Horváth G. – Bozics, Tóth B. (Nagy D.), Szabó T., Halgas (Sipeki), Voicu (Magasföldi) – Hercegfalvi (Prvica)
G: Hercegfalvi (5), Szabó T. (11-esből), Prvica
Legfrissebb hírek

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
4 perce

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
12 perce

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
23 perce

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
41 perce

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
46 perce

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
47 perce

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

NB III: Tischler Patrik mesternégyest ért el, a Dorog hét gólt vágott; a Szolnok ötöt kapott

Labdarúgó NB II
1 órája