Tíz nap pótszabadság

J. P.J. P.
2004.06.19. 23:28
Címkék
Eredetileg úgy tervezték a Békéscsabai Előre FC vezetői, hogy a csapat június 18-án kezdi el a felkészülést az új bajnokságra az új vezetőedzővel, Vágó Attilával.
Ám menet közben módosították a menetrendet, így csak június 28-án találkoznak majd a labdarúgók a Kórház utcában."Az élvonal tíz csapata május huszonhatodikán befejezte a bajnokságot, mi viszont az osztályozók miatt csak tíz nappal később zártunk – mondta Kerekes I. Györgyné ügyvezető. – Vágó Attilával egyeztetve úgy láttuk jónak, hogy később kezdjük a felkészülést, legyen idejük pihenni, nyaralni a mi futballistáinknak is. Június huszonnyolcadikán reggel fél kilenckor kell jelentkezniük a Kórház utcában, akkor mutatjuk be az új trénert, aki az első tréninget is megtartja. Vágó Attilát egyébként nem is kell majd mindenkinek bemutatni, hiszen akad jó néhány olyan labdarúgónk, aki már dolgozott a keze alatt a 2000-2001-es szezonban."Ami a távozókat és érkezőket illeti, konkrétumokról egyelőre nem tudott beszámolni az ügyvezető asszony. A lejáró szerződésű labdarúgókat a hónap végéig köti megállapodás az Előre FC-hez, s majd csak a június végi találkozót követően kezdenek tárgyalni a futballistákkal. Egyedül Kovács Béla kapott engedélyt egy külföldi próbajátékra."Szeretnénk a legtöbb labdarúgót megtartani – tette hozzá Vágó Attila. – Persze aki menni akar, megy is, de jó néhány játékos neve szerepel a noteszemben, akiket szerződtethetünk az esetleg távozók helyére."
Legfrissebb hírek

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
7 perce

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
37 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
1 órája

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
9 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája