Torghelle Sándor nagy lövése

Vágólapra másolva!
2004.05.19. 22:54
Címkék
Két, nem túl sikeres csapat találkozott szerda este a Hidegkuti-stadionban, hiszen az MTK az utolsó három, a vendég DVSC pedig az utolsó két mérkőzését veszítette el.


Ám míg a debreceniek a vereségek ellenére is a bajnoki címre hajtanak, az MTK-nak már csak a tisztes helytállás ad reményt, no meg az, hogy egy-egy elcsípett ponttal vagy győzelemmel összekavarhatja az élen álló négy csapat versenyét. Ehhez képest – bár mindenki azt várta, hogy öldöklő küzdelem folyik majd a pályán… – igencsak gyengére sikeredett az első félidő. A hazaiak játékát nagyban befolyásolta, hogy egyetlen csatárral, mégpedig Torghelle Sándorral próbáltak meg veszélyt teremteni a debreceni kapu előtt. Ez nem nagyon sikerült. A debreceniek is csak egyetlen alkalommal tudták átjátszani az MTK védelmét, ám Andorka Péter a játékrész közepén kihagyta a kihagyhatatlant, így nem született gól.
Mindkét csapatnál bosszantó hibák miatt dühönghettek az edzők, és akkor alakulhattak ki helyzetféleségek, amikor valamelyik védő rontott. Az első félidő unalmas mezőnyjátékkal telt, és a várakozásokkal ellentétben a debreceniek egyáltalán nem tudtak fölénybe kerülni. A sokak által leírt, lesajnált MTK abszolút partiban volt az aranyéremre vágyakozó debreceniekkel, sőt ha kis szerencséjük van a vendéglátóknak, akkor megszerezhették volna a vezetést, ám az utolsó passzokba mindig hiba csúszott.
Az amúgy a középpályán fegyelmezetten futballozó Debrecen egészen az MTK tizenhatosáig jól futballozott, ám a lelkesen védekező kék-fehérek rendre megakadályozták, hogy nagyobb baj legyen. Az első félidő utolsó jelenete az volt, amikor Torghelle Sándor a debreceni kispadnál próbálta birtokba venni a labdát, ám ez nem sikerült neki. Ez eddig még szót sem érdemelne, ám úgy lőtte el a labdát a kék-fehérek csatára, hogy az a debreceniek felé repült, és – fogalmazzunk finoman – pontosan alhason lőtte Szentes Lázárt. A Debrecen vezetőedzője azonban kemény ember, egy meghajlás után ismét kiegyenesedett, és a játékra koncentrált.
Aztán akkor szerezte meg a vezetést a Debrecen, amikor jobb volt az MTK. Ami érdekes volt: Juhász Roland csatárként folytatta, és volt is néhány értékelhető hazai akció, ám a 69. percben – röviddel a beállása után – Bajzát Péter gólt szerzett a vendégeknek. A Debrecen megérdemelten távozott győzelemmel a Hidegkuti-stadionból, a piros-fehérek ezzel továbbra is versenyben vannak a bajnoki címért.
Ami megjegyzendő még: nem történt csoda szerda este a Hungária körúton, hiszen győzött a jobbik csapat… ---- 15. perc: Bogdanovics az MTK térfelének közepéről, a felezővonalnál helyezkedő Égert akarta megjátszani, ám Torghelle lefülelte az átadást, megiramodott Tomic kapuja felé, és amikor 22 méterre megközelítette azt, akkor lőtt is, de a vendégkapus magához ölelte a középre tartó labdát.
25. perc: Dombi pompás átadással indította Bogdanovicsot, a támadó a bal oldalvonal mellől Halmosihoz játszott, aki egy csellel betört a büntetőterületre, keresztbe passzolt, ott érkezett Andorka, és hat méterről képtelen volt az üresen tátongó kapu bal oldalába továbbítani a labdát…
42. perc: Habi hibázott egy MTK-előreívelésnél, így Rósa Henrik került lövőhelyzetbe, de a középpályás 18 méterről, 18 méterrel a kapu fölé és mellé lőtte a labdát.
69. perc: Nikolov egy csel után Sándor Tamást játszotta meg, aki külsővel nagyszerűen indította Bajzátot, a csatár viszont erőtlenül az elvetődő Végh kezébe gurította a labdát.
69. perc: Halmosi a bal oldalról átfordított a jobb oldalra, ahol Nikolov tünt fel, az alapvonalig kocogott, onnan beadott, Bajzát pedig két méterről a bal kapufának közeléből az üres kapu közepébe fejelte a labdát.
0–1
75. perc: Zavadszky a jobb oldalról befelé cselezett, és az alapvonaltól 18 méternyire, ballal, nagy erővel kapura lőtt, Tomic a léc alól szögletre mentett – és ezzel a góltól is megmenekült a Debrecen… ---- A szerdai késői kezdés ellenére is igen sokan jöttek el Debrecenből a Hungária körútra. A piros-fehér fanatikusok lehettek úgy 250-en, és mindvégig lelkesen buzdították kedvenceiket. No, igen, ha jól megy a csapatnak, akkor a jó 200 kilométert egyáltalán nem leküzdhetetlen akadály. Az más kérdés, hogy néhány rigmussal nem lopták be magukat a vendégek az MTK-sok szívébe.


Az a játékos, aki nem teljesen egészségesen lép pályára, könnyen hátrányba hozhatja saját csapatát. Ez történt a debreceni Flávio Pimmel is, aki alig 23 percet töltött a pályán. A brazil légiós combproblémákkal küszködött, és csak mintegy húsz percig bírt a pályán maradni. Ezzel korai cserére kényszerítette a debrecenieket, lehet, ez a váltás a végén is jól jött volna a piros-fehéreknek.


Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
4 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
4 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
4 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
4 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
5 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik