Illés nélkül mentett pontot a Haladás

Vágólapra másolva!
2004.05.19. 22:41
Címkék
Nem került a kezdőbe, sőt, még a kispadra sem a Haladás legnagyobb ásza, Illés Béla. A korábbi válogatott játékos kisebb derékfájásra panaszkodott a meccs előtt, így Tóth Bálint szakmai igazgató tavasszal először tekintett el legjobbja szerepeltetésétől.


Nem véletlenül tette ezt, mert bár Illés – ha nagyon megerőlteti magát – pályára léphetett volna, de az edzővel közösen úgy döntött, mivel a csapat már nem kerüli el az osztályozót, nem érdemes kockáztatni egy komolyabb sérülést. Gyanítjuk, Illés Bélára még nagy szükség lesz a későbbiekben.
S hogy mi történt a meccsen? Nem sok minden. Rengeteg átadási hiba miatt bosszankodhattak a nézők az első félidőben. A Pécsnek volt egy jó nyolc-kilenc perce, a Haladásnak pedig talán hat és fél. A hazaiak két ifista korú támadója nemigen tudta zavarba hozni a rutinos pécsi védőket, igaz, Schimmer Szabolcs és Venczel Balázs nem sok támogatást kapott a szombathelyi középpályásoktól. Ha pedig mégis, abban nem volt köszönet.
Üdítő kivételt csupán Márton Gábor jelentett. A pécsi futballista remek szabadrúgásaival és átlövéseivel tűnt ki a szürke mezőnyből, és ezekből a kísérletekből kétszer is a kapufát trafálta telibe. Többre azonban neki sem futotta az első 45 percben…
Eseménydúsabb második 45 percben bízott mindenki, és az első félidőben látottakhoz képest nem lehetett csalódni a folytatásban. Mindkét együttes felvállalta a nyíltabb játékot, így a kapuk előtt is több lehetőség adódott. De a győzelemért ekkor már inkább a Haladás tett többet. Igaz, ezt megelőzően parádés cselek után Márton Gábor kihagyhatatlan helyzetbe hozta a szüneteben csereként beálló Montvai Tibort. Ezután viszont a hazaiak átvették az irányítást (vagy inkább a Pécs tudatosan átengedte ellenfelének). Ez hamar megbosszulta magát, mert a Haladás egy szép akció végén megérdemelten egyenlített. Megjegyzendő, hogy Venczel Balázs élete első élvonalbeli gólját szerezte, majd e találat után körülbelül úgy ünnepeltette magát, mint amikor az egykori ferencvárosi támadó, Goran Kopunovics az Üllői úton gólt lőtt az Anderlechtnek, és ezzel a Fradi bejutott a Bajnokok Ligájába. Persze ne legyünk rosszindulatúak, a kis Venczel gólja most egy pontot ért a Lombardnak. Más kérdés, hogy a zöld-fehérek ezzel a döntetlennel nem sokra mennek, nekik már bizonyosan osztályozó mérkőzéseken kell meghosszabbítaniuk az élvonalbeli tagságukat. ---- 10. perc: Vranjes kapott jó labdát a bal szélen, majd középre ívelt a jobbösszekötő helyén érkező Kerekes elé, aki tíz méterről, jobb lábbal, kapásból az oldalhálóba lőtte.
13. perc: Kerekes a bal oldalon viszszagurította a labdát Koltai elé, aki 22 méterről kapura lőtt, a kapu közepébe tartó labdát azonban Tóth Iván lehúzta.
15. perc: Márton 25 méterről, a bal oldalon végzett el szabadrúgást. A sorfal mellett elcsavart labda a jobb kapufán csattant.
22. perc: Szűcs Mihály a középen kiugró Somfalvit hozta játékba, aki 14 méterről, kissé kiszorított helyzetből, jobbal kapura lőtt, de Németh Gábor biztosan védett.
23. perc: Márton a felezővonaltól indult el nagy lendülettel. Mivel senki sem támadta, a jobbösszekötő helyéről, 16 méterről, laposan kapura lőtt, Tóth Iván azonban határozott vetődéssel védeni tudott.
28. perc: Ismét Márton volt a főszereplő, aki 35 méterről óriási erejű lövést küldött kapura. A jobb felső sarokba tartó labdát Tóth Ivánnak a léc segítségével sikerült hárítania.
39. perc: Schimmer a bal szélen ugrott ki, majd az alapvonal közeléből laposan középre lőtte a labdát. Az érkező Venczel elől Dienesnek sikerült tisztáznia.
51. perc: Montvai a jobb szélen vezette fel a labdát, majd a középen érkező Kerekeshez továbbította, aki hat méterről a kivetődő szombathelyi kapus felett a lécre lőtte a labdát.
54. perc: Márton a bal oldalon több csellel zavarba hozta a hazai védőket, majd laposan középre lőtte a labdát. A jó ütemben érkező Montvai öt méterről, jobb lábbal a kapu közepébe lőtt.
0–1
59. perc: Somfalvi indította Róthot a bal szélen, aki az alapvonaltól laposan középre lőtte a labdát. A balösszekötő helyén érkező Venczel jobb lábbal, öt méterről a kapu jobb oldalába továbbította.
1–1
66. perc: Márton kitűnő labdát adott a középen helyezkedő Kerekesnek, aki 14 méterről, nagy erővel a jobb kapufa mellé lőtt.
83. perc: Márton a bal oldalról kapu elé ívelte a labdát, Tóth Iván csak lábbal tudott hárítani.
87. perc: Kincses eldönthette volna a három pont sorsát, amikor középen kiugrott. Már csak Németh Gáborral állt szemben, de rosszul célzott, és a labda centiméterekkel elsuhant a bal kapufa mellett. ---- Sokan megcsodálták Bíró Péternek, a Lombard FC tulajdonosának vadonatúj gépkocsiját a stadion parkolójában. A Lancia impozáns látványt nyújtott néhány Trabant és Zsiguli között. Sokan úgy vélték, ha Bíró Péter csapata nem is, a gépjárműve első osztályú…

Nincs könnyű helyzetben az az operatőr, akit a televíziótól Szombathelyre küldenek dolgozni. A sajtópáholyban dolgozó kolléga ugyanis egy két-három méter magas emelvényen kénytelen fényképezni a mérkőzést, amelyen semmiféle kapaszkodó, de még egy korlát sincsen. ---- Nagy Tamás, a vendégek szakvezetője a találkozó előtt határozottan kijelentette, nem foglalkozik azokkal a híresztelésekkel, amelyek szerint a bajnokságot követően távozik a Pécs kispadjáról, és a Vasasnál folytatja edzői pályafutását Tamási Zsolt utódaként. A PMFC szakvezetője elismerte, hogy az ő fülébe is eljutottak a pletykák, azt viszont cáfolta, hogy hivatalosan is megkeresték Angyalföldről.
"Az évad végén lejár a szerződésem Pécsett, és egyelőre nem tudom, mi lesz velem – mondta Nagy Tamás. – Számomra most csak az a fontos, hogy minél több pontot gyűjtsünk a hátralévő összecsapásokon. Minden más lényeges kérdés csupán ezután dől majd el."
Az sem elképzelhetetlen persze, hogy a 41 éves tréner végül Pécsett marad, mert noha a piros-feketék a kezdeti jó eredmények ellenére végül nem jutottak be az Arany Ászok Liga felsőházába, a szakember munkájával nagyon sokan elégedettek a PMFC háza táján.


Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
4 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
4 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
4 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
4 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
5 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
5 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik