Dajka: ez az én csapatom!

2004.05.11. 21:09
Címkék
Az eredmények azt mutatják, az elmúlt két fordulóban rákapcsolt a Matáv: előbb a Hungária körútról, az MTK otthonából hozta el a három pontot, majd odahaza verte a siófoki székhelyű Balaton FC-t.
Dajka László remek munkát végez (Fotó: Németh Ferenc)
Dajka László remek munkát végez (Fotó: Németh Ferenc)
Dajka László remek munkát végez (Fotó: Németh Ferenc)
Dajka László remek munkát végez (Fotó: Németh Ferenc)
Dajka László remek munkát végez (Fotó: Németh Ferenc)
Dajka László remek munkát végez (Fotó: Németh Ferenc)
Ráadásul az elfogultnak tekinthető bennfentesek mellett a kívülállóktól is egyre többet hallani: a soproniak futballját látva valóban jól szórakozik a publikum.
"Ez az én csapatom! – jelentette ki az együttes szakvezetője, Dajka László. – Igaz, ezt akkor sem tagadtam, amikor zsinórban három vereséget szenvedtünk, hiszen egy edző ne csak akkor veregesse a mellét, ha megy a szekér, hanem akkor is vállalnia kell az általa irányított gárdát, ha az éppenséggel gyengébben teljesít. Mostanság, szerencsére, jó periódusban vagyunk, így az állomány ismeretében azt kell mondjam, elégedett lehetek. Már csak azért is, mert a legroszszabb esetben is hatodikként zárunk az idén, és tudomásom szerint korábban a kilencedik helyezés volt a maximum a Soprontól."
A kiírásból kiderül, ennél, mármint a hatodik helynél, lejjebb nincs – azt viszont a Matáv trénere teszi hozzá, hogy feljebb viszont lehet.
"Amikor biztosítottuk felsőházbeli tagságunkat, sokat kérdezték tőlünk, hogy akkor most kész, ennyi volt, hátradőlünk? Sietve leszögeztem, szó sincs erről, az a célunk, hogy legalább egyet előre lépjünk. Rajtunk nem múlik, mi becsülettel küzdünk, csakhogy az Újpest kitűnő szereplése nehézzé teszi a dolgunkat. Jelen pillanatban hat pont hátrányban vagyunk az ötödik helyezett MTK-val szemben, meglátjuk, hogy a hátralevő öt kör elegendő lesz-e az előzéshez."

Szóval, hatról ötre jutna a csapat, azonban ehhez elengedhetetlen, hogy a legjobbnak vélt riválisokat, így ma a Ferencvárost is legyőzze.
"Jó meccs lesz, ebben biztos vagyok – hallhattuk Dajka László nézőcsalogató szavait. – A papírforma, persze, a Fradi mellett szól, ám én bízom abban, hogy ezúttal is megfelelünk a magunk kreálta várakozásnak: a Káposztás utca olyan sporttelep legyen, ahol kevés pont terem a mindenkori vendégnek."
Ennél részletesebb elemzésbe nem bocsátkozott a szakember, így maradjunk anynyiban: a nulla kétségkívül kevés, de néha az egy is az…


Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?



Szavazás

Ki játszik osztályozót?

Legfrissebb hírek

Íme, a 28. NB I-es forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2 perce

Férfi kézilabda NB I: hosszabbított a Szeged szlovén átlövője – hivatalos

Kézilabda
31 perce

Diszkont áron kerülhet Barcelonába Bastoni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
34 perce

Bardóczky Kornél: Nem teszünk le a feljutásról

Tenisz
57 perce

A vehemensebb Fradi-edző, Robbie Keane húzásai jöttek be

Labdarúgó NB I
1 órája

Vívás: a női tőrcsapat 6., a férfi 10. a junior-vb-n

Utánpótlássport
1 órája

NHL: Kucserov 400. gólja ellenére is kikapott a Tampa a Sabrestől

Amerikai sportok
1 órája

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik