Szentes Lázár esete a riporterekkel

2004.05.09. 21:25
Címkék
Átiratot küld a hétfői napon Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöke a fegyelmi bizottság első emberéhez, Kis Györgyhöz. Ebben fegyelmi eljárás megindítását kezdeményezi Szentes Lázár, a DVSC-MegaForce vezetőedzője, valamint a Debrecen együttesét működtető labdarúgó-részvénytársaság ellen.
A fegyelmi vizsgálatot Szieben László azért tartja szükségesnek, mert az Arany Ászok Liga mérkőzéseinek közvetítési jogát birtokló RTL Klub panaszt tett. Szentes Lázár ugyanis a közvetítési jogok tulajdonosa, valamint a televízióstársaság közötti, az élvonalbeli csapatokra kötelező érvényű szerződést megszegve nem állt a kereskedelmi csatorna riportereinek rendelkezésére (az RTL Klub a télen szerezte meg a közvetítési jogot, és ezért erre a félévre 200 millió forintot fizet), márpedig a megállapodás rögzíti, hogy az RTL-nek exkluzív joga van a riportkészítésre, a csapatok vezetői és játékosai pedig kötelesek a mikrofon elé állni.A másik fegyelmi a Balaton FC panasza kapcsán indul. A siófokiak – mint lapunkban már olvashatták – azt nehezményezik, hogy a DVSC vezetői, a siófoki csapat illetékeseit megkerülve, a bajnokság hajrájában előszerződéseket kínálgatva csábítják a rivális sárga-kékek labdarúgóit. A Balaton FC álláspontja szerint ez súlyosan sérti a sporterkölcsöt, s mivel ezt az elvi minősítést Szieben László is osztja, arra kéri a fegyelmi testületet, tisztázza, hogy valóban történtek-e debreceni részről a sporterkölccsel össze nem egyeztethető kísérletek a siófoki labdarúgók megkaparintása érdekében.Debreceni részről akkor kívánják kommentálni az ügyet, amikor a fegyelmi vizsgálatról hivatalosan is értesülnek.
Legfrissebb hírek

Wales: bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
1 perce

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
13 perce

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
48 perce

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
54 perce

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
1 órája

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
1 órája

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik