A Fradinak több gólt kell szereznie

2004.04.08. 20:57
Címkék
"Amikor megtudtam, hogy a Videoton pályáján már a meccs elején két góllal vezet a Zalaegerszeg, azt hittem, eldőlt a mérkőzés, és ismét veszítenek a fehérváriak. Ezek után aztán gyorsan egyenlítettek a fehérváriak, bizonyítva, hogy van még bennük tartás.
Az eredmény alapján igencsak jó meccs lehetett a Békéscsaba és a Sopron találkozója. Ha a lila–fehérek nem igyekeznek, akkor nem jönnek el az osztályozós helyről.
Meglepetésnek tartom, hogy a Balaton FC továbbra is az élmezőnyben tud maradni, azt hittem, hogy mire véget ér az alapszakasz, már visszaesnek…
Nem irigylem a győrieket. Ahogy elnézem őket, úgy tűnik, hogy a játékosoknak kondicionális problémáik vannak, nem először szalad át rajtuk az ellenfél. A Debrecent a bajnoki cím egyik esélyesének tartom, folyamatosan jól teljesít az együttes.
Meglepett az Újpest idegenbeli győzelme az MTK ellen. Mészöly Géza valamit tudhat, hiszen az Újpest sorra nyeri a mérkőzéseit. Szorítok neki, szüksége van a fiatal edzőkre a magyar futballnak. Majdnem biztos vagyok abban, hogy az MTK nem védi meg a bajnoki címét.
Azt hittem, a Ferencváros számára könnyebb lesz a Haladás elleni vendégjáték. Persze, a Fradi ellen minden együttes felszívja magát, így azért nehezebb a dolog. A zöld–fehéreknek nem megy a góllövés, de cserébe kiválóan védekeznek a játékosok. Az első helyre esélyesnek tartom volt csapatomat, de az tény, hogy eredményesebben kell támadnia."

Szavazás

Ki nyeri a magyar bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
1 perce

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
19 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
25 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
26 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
31 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
31 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
43 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
45 perce