Küzdelmes iksz Egerszegen

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2004.04.03. 23:05
Címkék
A tavasz legrosszabb első félidejét produkálta a zalaegerszegi együttes. A jelenleg az alsóházban vergődő csapat Gellei Imre alkalmazásával, no és Sebők Vilmos és Sebők József szerződtetésével erős csapat lett, és nem véletlen, hogy öt fordulón át egyetlen gólt sem kapott a ZTE.

Nemúgy tegnap délután: a Balaton FC negyedóra alatt annyi akciót dolgozott ki Varga Zoltán kapuja előtt, mint az az öt csapat, amelyik ellen játszott a ZTE. Már a harmadik percben vezetést szerezhettek volna a vendégek, Virág Béla azonban felettébb ügyetlen mozdulattal ért a labdához. Nem így a honi élvonal leggyorsabb labdarúgójának tartott Mészáros Norbert, aki két perccel később úgy futotta le Szamosi Tamást, hogy a hazaiak védője csak a 30-as számot láthatta a siófoki labdarúgó dreszszén. A fiatal futballistára nem véletlenül figyelt fel Lothar Matthäus szövetségi kapitány is, s a nagy önbizalommal futballozó játékos megszerezte pályafutása harmadik gólját az élvonalban.
A vendégvezetéstől aztán teljesen összezavarodott a ZTE, körülményesen futballoztak a hazaiak. A Balaton FC a szokásos jól bevált taktikát választotta ezúttal is, azaz zárt védekezésből gyors kontrákkal próbálkozott. A ZTE csak szenvedett, nem használta ki a vonalak melletti területeket és távoli lövésekkel is alig-alig próbálkoztak Sebők Józsefék. Csak a szögletek és a szabadrúgások jelentettek veszélyt Csernyánszki Norbert kapujára – és így az sem volt véletlen, hogy éppen szabadrúgás után egyenlített a ZTE.
Érezte a bajt Gellei Imre, látta, hogy leginkább a középpályán gyengélkedik csapata, éppen ezért lecserélte a harmatgyengén futballozó Darko Ljubojevicset, és Vincze Ottót küldte pályára. Rögvest megélénkült a játék, de ez nemcsak a cserejátékos érdeme volt, hanem társaié is, akik rájöttek, futás nélkül fabatkát sem ér a játék. Több volt a mozgás, de ezzel együtt több volt a hazai helyzet is. A Siófok önfeláldozóan, fegyelmezetten védekezett, és gyakorta Hegedűs Gyuláék "hátát dörzsölte a háló" – szinte az ötösön védekezett a csapat.
A hajrában aztán előremerészkedett a Balaton FC – a siófokiak akár gólt szerezhettek volna –, a ZTE mindent egy lapra feltéve rohamozott, de mindhiába. A Balaton FC zömében NB I B-ből verbuvált futballistái ezúttal is bebizonyították, a mai magyar élvonalban lelkesedéssel, fegyelmezett játékkal, sok-sok munkával eredményes lehet egy csapat… ---- Ôsszel 15 mérkőzésen játszott Csordás Csaba a Balaton FC együttesében.
A 15 mérkőzésen 6 gólt rúgott, és ezzel harmadik helyen áll az Arany Ászok Liga góllövőlistáján.
Ám amilyen sikeres volt az ősz, olyannyira szomorú számára a tavasz, eddig ugyanis Csordás Csaba a sérülése miatt egyetlen percet sem futballozott…
"Elszakadt a lovaglóizmom, és műteni kellett – mondta a gólerős támadó. – Hét hetet hagytam ki, bizony gyötrelmes időszaka volt ez életemnek. Hiányzik a futball, hiányzik a játék, és hiányzik a gólszerzés utáni öröm is."
Nos, Csordás Csaba elkezdte már az edzéseket, egészen bizonyos, hogy ha a megfelelő erőállapotba kerül, akkor Csertői Aurél újra beállítja a csapatba. A magyar mezőny kritikája, hogy a sérült csatár hat góllal még mindig harmadik helyen állhat a góllövőlistán úgy, hogy csaknem két hónapja nincs a pályán. ---- 3. perc: Bajevszki a bal oldalon került a zalai védők mögé, az alapvonalhoz érve visszafordult, ügyesen megtartotta a labdát és a jobbösszekötő helyén érkező Virág elé passzolt, ő pedig 12 méterről, futtából, jobbal a jobb alsó sarok mellé lőtt.
5. perc: Vörös indította a jobb oldalon az elalvó zalaegerszegi védők között remekül kiugró Mészárost, a vendégek középpályása lefutotta Szamosit, majd jobb lábbal a kifutó, kivetődő Varga Zoltán fölött tíz méterről a jobb alsó sarokba emelte a labdát.
0–1
15. perc: Nagy Lajos a jobbösszekötő helyéről, 14 méterről, jobbal lőtt, a labda túljutott a vendégkapuson, de a háló felé tartó labdát Hegedűs középről, még a gólvonal előtt kivágta.
40. perc: Meglehetősen furcsa góllal egyenlített a ZTE: a vendégkaputól 25 méterre szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, Egressy ballal kanyarította kapura a labdát, az a kaputól mintegy öt méterre a földre pattant, Gyánó fejjel megpróbálta elérni, és hozzá is ért, s ez a mozdulat éppen elég volt ahhoz, hogy a labda a jobb felső sarokba kerüljön.
1–1
73. perc: Sabo jó ütemben ugratta ki a balösszekötő helyén Egressyt, ám a középpályás futtából, ballal, éles szögből a kapu fölé lőtte a labdát.
76. perc: Sebők József a 16-oson belül csatázott. A játékvezető a tizenegyesgyanúsnak tűnő összecsapás után műesést látott, és a siófokiak végezhettek el szabadrúgást. Sebők József az ítéletet indulatosan kommentálta, és ezért piros lapot kapott.
88. perc: Kovács Péter jó ütemben ugratta ki Sitkut középen, de a kifutó Varga Zoltán bravúrosan felszedte a labdát, góltól mentve meg ezzel a csapatát. ---- Az első félidőben fölényben játszott a Balaton FC, azonban a szünet után már nekünk voltak nagyobb helyzeteink, de nem sikerült változtatni. Úgy érzem, hogy most értékes pontot szereztünk.
Gellei Imre a ZTE vezetőedzője

Az élvonalban ennyi helyzetet kihagyva nem lehet mérkőzést nyerni. A játékkal elégedett vagyok, ellenben a helyzetkihasználásunkon javítani kell, mert csak így lehetünk eredményesek.
Csertői Aurél a Balaton FC vezetőedzője ---- Nem feledkezett meg a ZTE vezetősége a bajnokcsapat edzőjéről, Bozsik Péterről. A szakember egész évre a VIP-páholyba szóló bérletet kapott. Most először tudta használni az ajándékot, hiszen két hete még állása volt Szombathelyen.

Korszerű a stadion, emígyen korszerű a létesítmény hangosítása is. Modern hangszórókból "harsog" a zene, de sajnálatos, hogy oly nagy a hangerő, hogy még a csapatok bemutatásánál is dobhártyát sért. Nem ártana alacsonyabbra venni a hangerőt.
Legfrissebb hírek

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
7 perce

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
9 perce

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
22 perce

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
38 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
39 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
45 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
47 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik