Fizetés nélkül futballozik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.04.01. 21:51
Címkék
Gyűjtögeti a játékosokat a másodosztályú Vasas: a legújabb szerzemény Bárányos Zsolt, aki komoly konkurenciát jelenthet az eddigi irányítónak. Schultz Leventének.
"Most már csak a pontok hiányoznak" – tette hozzá egyből Vancsa Miklós ügyvezető, akinek búskomorsága nem véletlen: a Vasas a Magyar Kupában az elődöntőbe jutott ugyan (ott a Fradi lesz az ellenfele), ám az NB I B-ben már a feljutás is veszélybe került. Szombaton Diósgyőrött várhatóan rengetegen szurkolnak majd a vendéglátónak – és legalább annyian az angyalföldiek ellen. Ideális alkalom, hogy a háromszoros válogatott Bárányos bemutatkozzon új együttesében… "Hiába tartják sokan Zsoltról, hogy nagyon sok pénzt kér, ezt nem tudom megerősíteni – mondta Vancsa Miklós. – A tárgyalások során úgy éreztem, neki most az a legfontosabb, hogy minél hamarabb formába lendüljön még az NB I B-ben – itt ugyanis gyakorlatilag kereset nélkül futballozik…"Bár a hivatalos papírokat 2005 nyaráig írták alá a felek, azt kikötötték, hogy nyáron újra tárgyalják a most megbeszélteket. Az viszont gyanítható, ha a Vasas feljut a jövőre már 16 gárdával startoló élvonalba, a korábbi Honvéd-kedvenc jövőre is az Illovszky-stadionban játszhat majd. "A kéthetes közös munka során azt tapasztaltam, Bárányos Zsolt korántsincs olyan rossz állapotban, mint amilyenre előzetesen számítani lehetett – mondta Tamási Zsolt, a piros-kékek vezetőedzője. – Az viszont kétségtelen, hogy rég nem játszott tétmérkőzésen, emiatt még nincs csúcsformában, de nem mondhatnám, hogy vészes lemaradása van."A szakember elárulta, Bárányost technikás, jó játékosnak tartja, akivel szélesedik a csapat taktikai repertoárja. Bárányos elárulta, alapfizetést egyáltalán nem kap majd, javadalmazása a csapat megszerzett pontjai utáni prémiumból áll. "Ebből is látszik, hogy nem minden számomra a pénz. A menedzserek jóindulata miatt terjedt el rólam, hogy azért nem szerződtem Kínába, mert nem adtak elég pénzt. Ez badarság. Igaz, feltett szándékom volt, hogy külföldön folytatom, noha a szezon előtt megkeresett a Ferencváros, ráadásul maradhattam volna Kispesten is, de nem akartam mindenáron hosszabbítani" – újságolta Bárányos, aki, mint ahogy végül elmondta, mindent megtesz majd azért, hogy a Vasassal az élvonalban szerepelhessen…
Legfrissebb hírek

Bodó Richárd: Csak úgy tudok bizonyítani, ha a pályán vagyok; Fekete Gergő: A szerbek ellen nekünk kell diktálnunk a tempót

E-újság
3 órája

A 15. helyen végzett az Ignateva, Szemko jégtánc kettős a műkorcsolya Eb-n

Téli sportok
3 órája

Évszázados örökség – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
4 órája

Méretes hibák – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyarország–Szerbia a vízilabda Eb-n, Magyarország–Olaszország a kézilabda Eb-n

Minden más foci
4 órája

NB II-es felkészülés: a Csákvár ikszelt kirgiz ellenfelével, a Szentlőrinc horvát riválistól kapott ki

Labdarúgó NB II
4 órája

Garát Zsombor csapata nyerte a jégkorong Kontinentális Kupát

Jégkorong
4 órája

Egygólos hazai sikerrel visszaugrott az élre a Lens

Francia labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik