Tóth Bálint csak elôre tekint: ígéri, csapata kiharcolja a bentmaradást
Tóth Bálint csak elôre tekint: ígéri, csapata kiharcolja a bentmaradást
– Javítson ki, ha rosszul emlékszem: önt néhány évvel ezelőtt Bíró Péter finoman szólva eltanácsolta, durvábban mondva kirúgta akkori csapatától, a Tatabányától… – Igen, ez történt… – mondta a Lombard FC Haladás új edzője, Tóth Bálint. – Tatabányán dolgoztunk együtt Bíró Péterrel, ő mint a klub tulajdonosa, én pedig vezetőedzőként, és mondhatom, sikeres idényt zártunk. Bajnoki címet szereztünk a másodosztályban, kiharcolva ezzel a feljutást, és nem mellékesen Magyar Kupa-döntőt játszottunk a Debrecen ellen. Emlékezetes meccs volt, Vácott igencsak furcsa körülmények között kaptunk ki. Na, most, ezek után Bíró Péter azt mondta nekem: "Bálintkám, megtetted azt, amiért szerződtettünk, köszönök mindent, de nem veled képzeljük el a folytatást…" Csak néztem nagyokat, hogy aztán másnap Kipirch József vegye át a helyemet. Rég volt. – Nem maradt tüske önben? – Ugyan már. Azóta is remek kapcsolatban vagyok Bíró Péterrel, tisztáztunk mindent, úgyhogy szombaton Olaszországban, a sípályán, ahol felhívott, boldogan fogadtam az invitálását. Azt kérdezte tőlem, lenne-e kedvem újra együtt dolgozni vele. Én pedig azonnal igent mondtam, felcaplattam a hegytetőre, lecsatoltam a sílécet, összecsomagoltam a cuccaimat, és a barátaim szentségelése közepette egy nap után visszautaztam Magyarországra. Hétfő délelőtt pedig mindenben megegyeztem a tulajdonossal. – Melyik csapat kispadján ült utoljára? – Két évvel ezelőtt Pécsett, a Tatabánya elleni három nullára elveszített találkozón. Akkor meglehetősen durván tessékeltek el a városból, de jobb is így, ott nem éreztem jól magam. Ôszintén szólva azóta csak szurkolóként járom a pályákat, ott vagyok minden Vasas-meccsen, s persze figyeltem, néztem a Szombathelyt is, hiszen már többször felmerült a nevem a csapatnál. – Például? – Mondom, többször is, amikor Détári Lajos lett a vezetőedző, és persze Bozsik Péter kinevezése előtt is. Úgy tűnik, a sors mindenképpen azt akarta, hogy Szombathelyre költözzem. Eljött az én időm, és nagy-nagy tűz dolgozik bennem. Nem szeretem a nagy szavakat, az üres ígérgetéseket, de azt nyugodtan írja le: a Haladás, ha törik, ha szakad, bentmarad az első osztályban. – Ismeri egyáltalán új csapatát? – Ahogy az imént mondtam, többször láttam a Szombathelyt, szerencsére a legutóbbi Sopron elleni méretes zakót kihagytam… Nem az én feladatom megindokolni, hogy miért nem jönnek az eredmények, de abban biztos vagyok, hogy a játékoskeret sokkal jobb helyezés elérésére teszi alkalmassá a csapatot. Azért dolgozunk, hogy mindez megvalósuljon. Egyébként azért is vágtam bele gondolkodás nélkül ebbe a feladatba, mert tudom, hogy Bíró Péternél mire számíthatok, korrekt ember, aki amit ígér, azt be is tartja. A külső körülményekre aligha foghatom majd az esetleges kudarcokat. No, de eszembe sem jut a kudarc szó, kedden belépek majd az öltözőbe, és az első pillanattól azon leszek, hogy erőt, önbizalmat adjak a játékosoknak. – Szükségük lesz rá, az biztos: vasárnap presztízsmeccs vár önökre, hiszen Szombathelyre érkezik az ősi rivális Zalaegerszeg. – Most mondja meg, milyen furcsa az élet, rögtön egy ilyen pikáns meccsel kezdek. A kiváló Zalaegerszeget Gellei Imre trenírozza, a két pályaedzője, Tamás Gyula és Elekes József pedig nekem is segítőm volt annak idején a Vasasban. Ám akkor nem lesz barátság, nekünk egyszerűen meg kell vernünk a ZTE-t. – Ki segíti majd a munkáját? – Papíron Jagodics Zoltán lesz a pályaedző, de én azt akarom, hogy ő tavasszal még futballozzon, hiszen szükségem van rá a pályán is. – Meddig szól a szerződése? – Határozatlan időre szóló megállapodást kötöttünk, ami azt jelenti, hogy akkor teszik ki a szűröm, amikor csak akarják. De most úgy érzem, hosszú távú kapcsolat lesz ez köztem és Bíró Péter között. Ez pedig azt jelenti, a Haladással is legalább olyan sikeresek leszünk, mint voltunk annak idején Tatabányával…
