Rejtelmek, ha zengenek

S. TÓTH JÁNOS jegyzeteS. TÓTH JÁNOS jegyzete
2004.03.21. 22:33
Címkék
Kicserélte a játékvezetők küldéséről határozó bizottság a PécsFerencváros meccsről Dubraviczky Attilát.
Hallani, a döntést az motiválta, hogy a győri illetőségű bíró rokoni kapcsolatban áll a PMFC elnökével, a baranyai megyeszékhely szocialista párti polgármesterével, országgyűlési képviselőjével, Toller Lászlóval. Nos, a familiáris szál kétségkívül él, noha csak távoli rokonságról van szó, tehát az érvényes előírások szerint nem lett volna szükség a váltásra. Sőt, Dubraviczky azt is mondhatta volna az aktuális államtitkári példára rímelve, hogy csak nagy ritkán látja a kedves rokont, és mióta mindketten szerepet vállaltak a honi futballüzletben, találkozásaikkor szót sem ejtenek a futballról… A szabályok szelleméhez azonban jobban passzolt ez a megoldás, ráadásul ekként utódja, Saskőy Szabolcs fejére szálltak a tévesen meg nem adott gól miatt a pécsi átkok.A fradistákat persze vélhetően nemigen érdeklik a meccs hordalékai, számukra az a lényeg: megszületett az első tavaszi góljuk, ami rögvest három pontot kamatozott. Lehet tehát készíteni a számlakönyveket, bár, hogy lesz-e forrás e pénzek kifizetésére, az megint egy másik történet. A labdarúgócsapatot működtető FTC Rt. tőkeerős támogatóinak köszönhetően ugyan a hírek szerint végig tudja versenyezni a tavaszt, mégsem lehet mellékes, miként alakul a futballtársaság fő tulajdonosa, a sportegyesület sorsa. Márpedig azt immár a Fradi helyzetét verbálisan szívesen retusálgató klubvezetők sem tagadják, hogy a Ferencvárosnál válsághelyzet alakulhat ki, ha rövid időn belül nem lesz a számlán a Kovács Ádám által megígért 300 millió forint. Az utolsó utáni és az utáni fizetési határidő ma jár le, s noha a kutató-feltaláló töretlenül optimista, lelkes bizakodását gyaníthatóan egyre kevesebben visszhangozzák. A kezdetben világosnak tűnő ügylet ugyanis egyre szövevényesebbé válik. Ismerjük persze Alan Greenspan, az amerikai jegybankként működő Federal Reserve elnökének bölcseletét, miszerint "…ha megértettek, akkor nem fejeztem ki magam elég pontosan", mégis erősödik azoknak a hangjuk, akik úgy vélik: a bennfentesek újabban már csupán azért állnak elő paktumaik lejárt szavatosságúnak tűnő magyarázataival, hogy hallassák a hangjukat.Az Üllői úton oly nagyon várt anyagi infúziónak ráadásul a jelek szerint heves ellenzői is vannak. Legalábbis ezt állítja Kovács Ádám, aki vasárnap délután – miközben stencilezve korábbi állításait újfent jelezte, kileleményeskedte a teljesítés technikáját – arról beszélt: egy nappal korábban személyre szóló fenyegetést kapott. A hívatlan látogató azt mondta volna az üzletembernek, jobban teszi, ha nem utalja át a pénzt a zöld-fehéreknek. Hogy honnan jött a szombat délelőtti nyers intelem, arról a Celladam atyja nem akart beszélni, ám jelezte, őt most már a Fradi-ügyben sem lehet megállítani, végigviszi, amit eltervezett."Akinek sikerül hamis kérdéseket elhitetnie veled, az a válaszoktól sem riad viszsza…" – figyelmeztetett a neves amerikai író, Thomas Pynchon. Most már csak órák, legfeljebb napok kérdése, és ebben a rejtelmekkel teli színjátékban a kulcsszereplők kénytelenek lesznek kiteríteni a kártyáikat. S akkor menthetetlenül kiderül, hogy e futballvalóságshowba találékony klubmegmentők vagy csak kávéházi sipisták lettek-e beleírva…
Legfrissebb hírek

Kiütések napja az NHL-ben: kapott gól nélkül nyert a Florida, a Buffalo és a Utah is

Amerikai sportok
29 perce

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
33 perce

NBA: Doncic 60 ponttal sokkolta Miamit, Wembanyama a rájátszásba dobta a Spurst

Amerikai sportok
1 órája

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
7 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
7 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
8 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
8 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik