Újpest FC–Balaton FC

2004.03.19. 20:50
Címkék
Színházba készülnek a lilák. Az Újpestnek igen sűrű a programja, ennek ellenére lesz idejük a játékosoknak és az edzőknek színházba menni. A lila-fehérek szakvezetője, Mészöly Géza még tartozik a labdarúgóknak egy névnapi és egy születésnapi meghívással, amelyet a tervek szerint a József Attila Színház egyik előadásával pótol majd. A Balaton FC labdarúgói szombat kora délután vendégségbe mennek. A Siófokhoz közeli Siójuton sportrendezvényekkel egybekötött falunapot tartanak, s az ottani szervezők meghívásának tesznek eleget a labdarúgók. Elmondható tehát, hogy a környékbelieknek igenis fontos a Balaton FC, hiszen az invitálás köszönetnyilvánítás az eddigi eredményekért.Újpest FC
Vlaszák
Szélesi
Tamási
Juhár
Vanczák
Simek
Erős K.
Polonkai
Farkas B.
Bükszegi
Tóth N.

Vezetőedző: Mészöly Géza
Kispad: Illyés (cserekapus), Nagy G., Sándor Gy., Rajczi, Feczesin, Bánka, Kapcsos


Balaton FC
Csernyánszki
Radics
Hegedűs
Kuttor
Juhász T.
Kovács P.
Virág
Usvat
Mészáros
Vörös
Sitku

Vezetőedző: Csertői Aurél
Kispad: Berki (cserekapus), Györök, Sipeki, Potemkin, Kőrösi, Bajevszki
Legfrissebb hírek

Arbeloa: Ha van csapat, amely nyerhet Münchenben, az a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
21 perce

NHL: a Colorado bebiztosította az elsőségét nyugaton

Amerikai sportok
22 perce

Belák János: Négy-négy versenyzőnket várom a döntőbe

Egyéb egyéni
57 perce

Játékossors: a korábbi válogatott támadó Ausztriában súlyos sérülést szenvedett

Légiósok
1 órája

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
1 órája

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
8 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
8 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik