Részvényeket kellene eladni

2004.03.10. 22:43
Címkék
1/4. rész: Furulyás János csókja
2/4. rész: Ablakba került félmilliárd forint
3/4. rész
4/4. rész: Biztost küld a Fradihoz a liga

A vagyonkezelői jog átruházását előkészítő szándéknyilatkozat aláírásával persze ez a történet lezárult. Nem úgy, mint a Fradi és Kovács Ádám ügye. Emlékezetes: az FTC és a 65 esztendős kutató-feltaláló tavaly novemberben állapodott meg arról, hogy – miután a Fotex Rt. lemondott az FTC Rt. többségi tulajdonáról – cégével, a Celladam Rt.-vel a Fradi új támogatója lesz. Az üzletember összesen 1.2 milliárd forintot ígért a zöld-fehéreknek, és további 300 millió forintot azért, hogy a labdarúgó-rt.-ben alaptőkét lehessen emelni. Szó volt még arról, hogy az auditált mérleg alapján három esztendőn át évi 200 millió forintig fedezi a labdarúgócég veszteségeit, 2006-ban pedig újabb 300 millió forintot fizet azért, hogy szponzorból az FTC Rt. főtulajdonosa lehessen.
Nos, az első 300 millió forintos részletet március 10-éig kellett volna átutalnia Kovács Ádámnak, ám a neves rákkutató érdeklődésünkre elismerte: a pénz tegnap még nem volt a sportklub számláján. Az üzletember azonban újfent emlékeztetett arra, hogy korábban letétbe helyezte a Ferencvárosnál a Celladam Rt. egy részvénypakettjét, amely szerinte fedezetet nyújt az ígért összegre.
"Nem szeretnék a részletekbe belemenni, abban maradtunk Furulyás Jánossal, hogy közös nyilatkozatban tájékoztatjuk a közvéleményt a teljesítésről – mondta Kovács Ádám. – Mert fizetünk, ez biztos, a pénz egy-két napon belül az FTC számláján lesz, ám meg kell találni az optimális megoldást."
Közismert: korábban szóba került, hogy a Ferencváros osztalékként jusson a pénzéhez, noha a Celladam Rt. ez idáig sosem fizetett osztalékot. Ugyanakkor Kovács Ádám nem pártfogolja, hogy Fradi eladja a Celladam Rt. nála lévő részvényeit, amire elvben bankok vagy brókercégek közreműködésével amúgy lehetősége lenne a tőzsdére be nem vezetett részvények esetében is…
Legfrissebb hírek

Bejelentette visszavonulását Aaron Ramsey

Angol labdarúgás
6 perce

Videó: Tóth Balázs az idény egyik legnagyobb védését mutatta be a West Bromwich ellen

Angol labdarúgás
19 perce

Ötméteresek döntöttek, második világkupa-mérkőzését is megnyerte a férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
54 perce

Szoboszlai Dominik: Szalah a világ valaha volt egyik legjobbja

Angol labdarúgás
1 órája

A Herthára és a Dresdenre is súlyos büntetés vár a hétvégi gigabalhé után

Német labdarúgás
1 órája

Vb 2026: Irán várja a FIFA válaszát a meccsek helyszínváltoztatásáról

Foci vb 2026
1 órája

Mensík visszalépett a Monte-carlói tenisztornától, Marozsán bosnyák ellenféllel kezd

Tenisz
1 órája

Esik az eső, később kezdenek a magyarok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik