Támadás – a védekezés ellen

KUN ZOLTÁN jegyzeteKUN ZOLTÁN jegyzete
2004.03.04. 20:48
Címkék
Azt mondja a debreceni edző, hogy nem volt elég hatékony csapata támadójátéka, két mecscsen egyetlen gólt sem sikerült rúgniuk, és ez bizony kritika a Lokira nézve. Ezt leszámítva viszont bevált az elképzelése, mert az ellenfél sem talált be a visszavágón, és ha másféle taktika szerint küldi pályára csapatát, akkor talán kettős vereséggel esnek ki.Egyetértünk – de bocsánat, érdekel valakit, ha a hajrá nagy debreceni rohamainak közepette bevág kettőt az ellen? Kirúgja edzőjét a klubelnök, mély depresszióba kerül a játékos, Nyíregyháza-ultra lesz a szurkoló? Hihető?A hajrában viszont nem voltak nagy debreceni rohamok, de még egészen kicsik sem, és ha az egyik belga nem akarja az ötösön elföldelni Sándor Tamást, akkor mindenféle rendű és rangú lehetőség nélkül esett volna ki a csapat. Így legalább annyit elértünk, hogy szidhatjuk a bírót, a fene a pofáját.Ugyanakkor dicsérhetjük az edzőt (mint általában a defenzív játékra szakosodott honi szakemberek többségét, mintha a manapság oly divatos edzőtovábbképzés csak arról szólna: a magyar csapatoknak védjegyük, hogy bámulatosan védekezzenek…), akinek taktikája a párharcban tökéletesen bevált – de csak 150 percig.És ez ilyen szinten már kevés, ahogyan az az MTK, a Fradi esetében is bebizonyosodott.Mert az aztán tényleg világszenzáció lett volna, ha felveszi a 4–6–0-s formációt és csatár nélkül marad a hazai pályán, hátrányban futballozó csapat, ám Kiss Zoltán muszájból csak előrement Bajzát Péter helyére. Aztán akkor, amikor húsz perc múlva már Kiss Zoltánnak is le kellett jönnie (bizony komolyan megijedtünk, hogy a cserekapus váltja…), egyik-másik debreceni futballista is a fejét fogta meglepetésében: hát tessék mondani, mégsem akarunk gólt rúgni?Jó, sem Bajzát Péter, sem Kiss Zoltán nem játszott jól támadóként, de ezt már a kezdés előtt is sejthettük: egyetlen csatár sem tud esernyőzgetni, driblizni, csikicsukizni, de még normálisan labdához érni sem, amikor minduntalan négy védő szakad a nyakába. A végén mégis nagyon hiányoztak az olyan emberek, akik néha feltalálják magukat a kapu előtt, ám így nem lehetett szó eredményes támadójátékról. A Loki parádésan tud védekezni, és korábban sokszor bebizonyította, parádésan tud támadni is – de a kétféle játékot képtelen váltogatni.Ezért sajnálatos, de törvényszerű volt a debreceniek kiesése. Már az is megérne egy történetet, hogy az átigazolási szezon három hónapja alatt miért nem sikerült egy gólerős játékost szerződtetni (tudjuk, kicsi a magyar pénztárca számára is megfizethető piac, de azért talán illett volna valakit felmutatni), de hogy ebben az utolsó 30 percben miért nem egy elszánt, minden mindegy alapon futballozó Lokit láttunk, az az igazán boszszantó.A cserék láttán olybá’ tűnt, a gólszerzés másodlagos, a lényeg, hogy az ellenfél se találjon be.Bejött – de ezt a taktikát talán nem 0–1-nél kellett volna erőltetni.
Legfrissebb hírek

Kikapott Varga Barnabás nélkül, de így is továbbjutott az AEK Athén a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
13 perce

Férfi kézilabda-vb-selejtező: tizenhét góllal nyertek a szerbek a mieink ágán

Kézilabda
24 perce

Stieber: A pályafutásom többről szólt, mint az osztrákok elleni gólról, de abszolút az volt a fénypont

Magyar válogatott
57 perce

Bondár viszonylag simán, Gálfi heroikus küzdelemben veszített Miamiban

Tenisz
1 órája

Molnár Attila: Feltettük a legmagasabbra a lécet, aranyat szeretnék nyerni!

Atlétika
1 órája

Atlétika: a gerelyhajító Kövér Fanni két ezüstéremmel kezdte az évet

Utánpótlássport
1 órája

Március 26-án vesznek végső búcsút Katona Andrástól

Vízilabda
1 órája

India rendezi a 2028-as fedett pályás vb-t

Atlétika
2 órája
Ezek is érdekelhetik