Lothar Matthäus több kockázatot várt

P. T.P. T.
Vágólapra másolva!
2004.03.04. 20:47
Címkék
Ha a szurkolói dalokat nem is énekelte, Lothar Matthäus szívből szurkolt a Lokinak. A magyar válogatott szövetségi kapitánya piros-fehér sállal a nyakában izgulta végig a Debrecen UEFA-kupa-visszavágóját, hogy aztán a lefújást követően röviden értékelje a látottakat.
"Kezdjük a jóval: a magyar együttes védekezését nem érheti kritika, a bekkek szinte hiba nélkül tudták le a kilencven percet. A támadójáték viszont hagyott némi kívánnivalót maga után, talán többet kellett volna kockáztatni, főleg a végén. Ezt egyébként az utolsó tíz perc eseményei is bizonyították, akkor bátran futballozott a Loki, lám, egy büntetőt is kiharcolt, borzasztóan sajnálom, hogy a spanyol játékvezető szemet hunyt az eset fölött. Persze, Szentes Lázár tudja a legjobban, hogy milyen játék fekszik csapatának, ennek megfelelően fel sem vetődik bennem, hogy a taktikáját boncolgassam. Különben is, nem venném magamnak ehhez a bátorságot, mert én a válogatott kapitánya vagyok, nem pedig klubedző. Ha a nemzeti együttesre, az ott alkalmazandó taktikára kíváncsiak, arról bármikor szívesen beszélek, de a kollegialitás megköveteli tőlem, hogy más munkájáról ne nyilatkozzam. A válogatottban szóba jöhető játékosok teljesítményéről sem ejtenék most szót, ahhoz többször meg kell nézzem az érintetteket, hogy pontos elemzésbe bocsátkozhassak. E helyütt legfeljebb annyit állapítanék meg, hogy több futballista produkciója is elnyerte a tetszésemet."Fűzzük hozzá, a szakvezető a hét végén aligha láthatja a DVSC-t, hiszen a tervek szerint szombaton az Újpest– Győr, vasárnap a Sopron–Ferencváros bajnokira látogat ki.A Debrecen UEFA-búcsújáról bővebben:
Sándor Tamás: fáj, hogy vége!
Az edzőé a felelősség
A Bordeaux jöhetett volna a Debrecennek
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
4 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
4 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik