És akkor szakadni kezdett a hó

Hangsúlyozzuk: ez a kép a csütörtök kora délutánt idézte – az estére, és ezzel az FC Bruges–DVSC-MegaForce meccsre az égből alászállingozó, majd leszakadó hó húzott szinte átláthatatlan függönyt…
S ha már az égi áldás… A Főtér sarkán egy fülke volt látható, benne feszület – az egyik arra haladó hölgy keresztet vetett. Apáca volt, aki az élet hívságaival mit sem törődött, mégis: a békés keveredés, a debreceni és bruges-i ultráké még neki is feltűnt. Oldalra mosolygott, talán meg is áldotta őket.
Ismeretlen arcok, különös hangzású, számára érthetetlen, követhetetlen nyelven beszélő emberek szállingóztak a térre, egyre nőtt a számuk, ám akadt valami közös bennük: ruházatuk legalább egy darabja vörös színű. Minimum a sál, ami itt, ahol a szél szinte megállás nélkül, minden irányból könnyet facsar a szemekből, több, mint hasznos kellék. "Hajrá, Loki! Hajrá, DVSC!" – és még ki tudja, hányféle felirat virított a nyakbavalókon, a lényegen ez mit sem változtatott: csütörtök délelőttre a debreceni szurkolók kis túlzással megszállták Bruges belvárosát.
Jan Breydel és Pieter de Coninck súlyos bronzszobrai talán egész évben nem köszöntek rá annyi magyar utazóra, mint mostanság. A főteret uraló figurák – ha megelevenedhetnének – körös-körül ugyanazt látták volna: ahány étterem, kocsma sorjáz egymás hegyén-hátán a környéken, mind ezekkel az idegenekkel volt teli. Jókedvű külhoniakkal, gyerekekkel, fiatalokkal, idősebbekkel. Három generáció képviselői utaztak át Nyugat-Európán, hogy szemtanúi lehessenek az esti UEFA-csatának, a Bruges–DVSC párharc első felvonásának – 1400-an voltak, tekintve, hogy az utolsó biléta is vevőre talált Debrecenben.
És mi sem természetesebb: valamennyien optimistáknak bizonyultak – a legtöbben kezükkel hozták a mellettük elhaladó belgák(?) tudomására, hogy bizony 1–1 vagy 0–1 virít majd a meccs végén a stadion eredményjelzőjén.
Persze, hol volt ekkor még a hó…

Takácsmesterből lett névadó

Jó kétszázan már ismerősként tértek ide vissza fél kilencre, azok, akik a szerda esti hózápor ellenére sem voltak restek kibandukolni az arénába, Szentes Lázár futballistáinak mérkőzés előtti utolsó edzésére. Hogy milyen érzés lehetett úgy kifutni a tréningre a magyar játékosoknak, hogy az amúgy üres stadionba zúgott a "Cívisváros!" kiáltás? Hát nem utolsó, az biztos.
Egy helyi kolléga amondó volt, ha a széksorok nagyjából megtelnek (elővételben 20 000 jegy kelt el), a vendégek kórusa – persze csak a magyaroknak megfelelő állás esetén – akkor is túlharsoghatja a hazaiakét, a csendesebb, a találkozóra családostul kivonuló belgákét. Úgy legyen! – hagytuk rá, hozzátéve: a végső diadalének elhangzását mindazonáltal hasonló "csodának" kell megelőznie, mint amilyet (flamand számára igazán képletes példával élve) a most már harmadszor emlegetett Jan Breydel és társai vittek véghez, több mint 700 évvel ezelőtt.
A stadion névadója jóravaló takácsmesterként kereste a sörrevalót, s a hentes Pieter de Coninckkal annak a kézművesekből, kereskedőkből, egyszerű polgárokból verbuválódott hadnak állt az élén, amely aztán 1302-ben Kortrijknél ízzé-porrá zúzta a Flandriára fenekedő francia uralkodó lovaghadát. Belgium flamand lakói azóta minden évben megünneplik a hihetetlen győzelmet, ezzel párhuzamosan vélhetően a debreceni ultrák is piros betűs napként tartanák nyilván február 26-át. Azok a szurkolók, akiket amúgy hébe-hóba "Vörös Hadseregként" emlegettek az FC Bruges-ért rajongó fiatalok. Megjegyzem: politika szerencsére egy deka sincs a történetben.

Biztos tippek a bolt előtt

Az elnevezés azonban korántsem légből kapott.
Tekintve, hogy a kék-feketék legnagyobb ultracsoportja a "Blue Army", azaz "Kék Hadsereg" becenévre hallgat, értelemszerűen – s egyszerűen – színt cseréltek a belgák, s máris volt nevük a rivális drukkereinek is, akik amúgy csurig megtöltötték a vendégszektort. (Veteránok, Szívtiprók – próbálta az ember menteni a menthetőt, de győzött a racionalitás, így maradt a Red Army.)
Hogy mikor volt a debreceniek nemzetközi kupameccsén idegenben ennyi magyar szurkoló?
Soha.
Igaz, a Loki sem kapaszkodott még ily' magasságba a kontinentális sorozatban, azaz a harmadik fordulóig.
"Ezért sem ismerjük őket túlságosan" – állt elő rögtön egy védhető érvvel két helyi fiatal, bizonyos Kim (de nem Clijsters!) és David, amidőn egy sportbolt előtt bóklászva beléjük botlottunk. Jól titkolták, hogy ők az eladók: mind a ketten kék-fekete csíkos trikóban feszítettek. Az FC Bruges mezében. "Azért valamit már szinte mindenki tud a magyarokról, nézze meg, mennyit írnak a meccsről az újságok! És gyerekkoromból emlékszem Disztl Lászlóra is! Védő volt, ugye?" – exkuzált később Kim, megspékelve mondandóját egy tippel, mely szerint a hazaiak 2–0-ra győznek, mialatt David, mint az jó férfiemberhez illik, tovább húzta az igát, tekintve, hogy a vásárlókkal is foglalkoznia kell valakinek. Mélyről jövő kötelességtudata ellenére mégsem sikerült szimpátiát (sajnálatot?) ébresztenie bennünk, lévén úgy búcsúzott: "Négy nulla lesz – ide…"

A belgáknál az Ajax a mérce

Önbecsülés vagy büszkeség okán más talán vitába szállt volna, mi inkább maradtunk egy szenvtelen "majd meglátjuknál", s inkább arra a tényre fókuszáltunk, hogy az érkezés napjához képest a cikkek, beszélgetések száma megtízszereződött a médiumokban, bár a mennyiségi mutató ilyetén megsokszorozódása alapjában véve hamis következtetésre juttathatja a gyanútlan olvasót, tekintettel a keddi lapok UEFA-kupa-vonatkozású híradásainak számára, az ugyanis nagy sebességgel a zérus felé közelített.
"Érdektelen ellenfél vagyunk a belgák szemében, nekik a Milan, az Ajax, a Celta Vigo és a Dortmund a szint, és ezért még csak neheztelni sem lehet rájuk, elvégre ők ebből a társaságból érkeztek, sztárklubokhoz szoktatták az embereket, az újságírókat" – magyarázta a jelenséget még az első Németalföldön töltött estén Szentes Lázár.
Hogy ez aztán bántotta-e a debreceni labdarúgókat?
Aligha.
Nem azzal törődtek, ugyan hány helyi újságíró csörgeti meg a mobiljukat, sokkal inkább foglalkoztatta őket az az 1400 drukker, aki utánuk autózott, buszozott, repült vagy ki tudja mi úton-módon keveredett végül el Nyugat-Flandria központjába, de csütörtök dél körül már a Markton fényképezkedett magyarral vagy belgával összeölelkezve, énekelve. Néhány órával később ezt minden bizonnyal ugyanúgy megtették volna, immár a stadionban.
És akkor a lényeg, illetve a helyzetjelentés, amit a bevezetésben már megpendítettünk: a mérkőzés kezdete előtt két órával hatalmas pelyhekben kezdett szakadni a hó, a magyar drukkerrek így az árkádok alatt várakoztak, miközben a macedón játékvezetőnek, Emil Bozinovszkinak arról döntenie kellett: játék – vagy halasztás…