Meccs és összefoglaló az m+ csatornán

2004.02.24. 20:37
Címkék
Új csatorna mutatkozik be a hazai futballmérkőzések közvetítésében, hiszen szombaton 18 órától az m+ sugározza majd az ÚjpestGyőr mérkőzést  már ha a Megyeri úti stadion talaja is úgy akarja&
"A háztartások harmadában fogható egyelőre az m+ csatorna, de természetesen azon vagyunk, hogy heteken belül mindenki nézhesse a mérkőzéseket" – mondta Kökény Tamás ügyvezető igazgató. Érdekes, hogy a cégnek már rengeteg helyi kábeltelevízióval van szerződése, ám a nagyok közül az UPC-vel és az Antenna Hungáriával még nem sikerült megállapodnia – ám mint az ügyvezető hozzátette, az Antennával várhatóan hamarosan aláírják a szerződést. Az m+ szoros kapcsolatban áll a közvetítési jogokat megvásároló RTL Klubbal, így érthető, ha a bajnokikat majd az RTL stábjának közvetítésével láthatjuk a kisebb csatornán – hogy nem lesz gyenge színvonalú közvetítés, azt jelzi: tíz kamera fürkészi majd a pályát, és egy helikoptert is a levegőbe küldenek… A szombat esti élő közvetítés mellett az m+-on minden vasárnap 18 órakor leadják az aznap délben már az RTL-en is látott meccset (így elsőként a Matáv–Ferencváros összecsapást), és kedden lesz egyórás gólöszszefoglaló is. Tehát aki nem marad fent az RTL Klub háttérműsorának kedvéért hétfő éjjel vagy hosszabb meccsösszefoglalókat szeretne, annak érdemes lesz keddenként fél héttől az m+-t néznie. De nemcsak a futball miatt, hiszen az m+ birtokában vannak a hazai vízilabda-események közvetítési jogai is, így hamarosan igazi meccsdömping vár a nézőkre.És hogy a futball nem győzheti le a népszerűnek tartott közönségműsorokat? Dehogynem. Az m+ napi 18 órában közvetít a Valóvilág 3-ról, de szombatonként a mérkőzések kedvéért hamarabb kikapcsol majd a villából…
Legfrissebb hírek

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
12 perce

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
57 perce

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
1 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
1 órája

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
1 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
1 órája

Udvardy huszonegy, Marozsán négy helyet javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
1 órája

Baráth Péter góllal és gólpasszal vitte a prímet légiósaink közül

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik