Már szabad a focipálya

2004.02.20. 20:25
Címkék
Péntek délelőtt az NB II-es Mezőfalva pályáján tréningezett a Dunaújvárosi FC csapata, ezen azonban aligha lepődik meg bárki is az egy nappal korábban történtek után.
Amint arról beszámoltunk, csütörtök délelőtt az együttes vezetőedzője, Lengyel Ferenc hiába szeretett volna edzést tartani a futballistáknak, a stadiont és a kiszolgálólétesítményeket üzemeltető Dunaújvárosi Komplex Kft. emberei ezt nem engedélyezték. A döntés háttere az, hogy az együttest működtető gazdasági társaság nem volt hajlandó a szerdai határidőre aláírni azt a szerződést, amelynek értelmében mérkőzésenként 187 500 forintot, edzésenként pedig 21 250 forintot kellett volna fizetnie az üzemeltetőnek. A klub egyik tulajdonosa, Andics József azt nyilatkozta, hogy a Dunaújvárosi Komplex Kft.-nek nincs jogosultsága a bérbe adásra, mivel annak csak az üzemeltetője. A szerelést vehették magukhoz csak a labdarúgók, majd az illetékesek fegyveres őrök jelenléte mellett leplombálták az öltözők ajtaját. Délután a Duna-parton egy kisméretű műfüves pályán gyakoroltak a játékosok, mígnem a pénteki, mezőfalvai edzést követően kedvező fordulat állt be:."Délelőtt sikerült egyezségre jutnunk a Dunaújvárosi Komplex Kft. ügyvezető igazgatójával, Burián Imrével, aláírtuk azt a szerződést, amely hétfőtől ismét engedélyezi a csapatnak azt, hogy eddzen stadionban – mondta Andics József. – A megállapodás a tavaszi szezon végéig érvényes, így már nincs akadálya annak, hogy csakis a felkészülésre és a bajnoki rajtra koncentráljunk."
Legfrissebb hírek

NBA: Cooper Flagg 45 ponttal vezette győzelemre a Mavst a Lakers ellen

Amerikai sportok
35 perce

Brazília: a patinás csapat menesztette a volt szövetségi kapitányt

Minden más foci
1 órája

„Az első félidőben nem játszottunk jól” – Robbie Keane a DVSC elleni győzelemről

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a kétszeres címvédő Florida lemarad a rájátszásról

Amerikai sportok
1 órája

Bajnoki címből félmillárd elköltött euró után gödör és káosz – a liverpooli zuhanás okai

Képes Sport
2 órája

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
9 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
9 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
10 órája
Ezek is érdekelhetik