Sorsdöntő prágai tavasz

Zalaegerszeg–Prága, 524 km, szinte végig autópályán. Egy jó kocsival nem hosszabb az út öt óránál, még ha beleszámítjuk a két határátlépést és a három matricavásárlást, akkor sem. Szóval Zala megyéből indulva sincs messze a meseszép cseh főváros – gondolnánk. Csakhogy a héten a ZTE-ből a Slavia Prahához igazoló Józsi György szerint sokkal nagyobb a távolság, mint azt hinnénk…
– Napok óta próbálom elérni, ám idáig hiába tárcsáztam a számát. Kérdeztem is magamban: "Józsi, hol vagy?"
– Most éppen itthon, de vasárnap már indulok vissza Prágába – felelte a kétnapos magyarországi látogatásra érkező utánpótlás-válogatott középpályás. – Elárulom, eddig azért nem vettem fel a mobilomat, mert egyrészt a csapattal Törökországban táboroztunk, másrészt az első nap akkora számlát hoztam össze, hogy a telefonos társaság egyik alkalmazottja még rám is csörgött, mert azt gyanította, valaki ellopta a készülékemet, és az illető mást sem csinál, csak a külföldi haverokat hívogatja. Szóval, jobbnak láttam kikapcsolni a telefont.
– Kikapcsolódni viszont aligha volt módja…
– Sorolom a heti programomat: hétfőn mentem ki Prágába, előbb átestem az orvosi vizsgálaton, majd következett a kellemesebb rész, a szerződés aláírása. Kedden utaztam az új csapattársaim után, akik akkor már egy hete az Antalyától húsz kilométerre fekvő, minden igényt kielégítő bázison készültek. Szerdán végig pályán voltam a koreai Bucheon elleni tesztmeccsen, s csütörtökön a lengyel Groclin elleni találkozóból sem hagytam ki egy percet sem, pénteken pedig jöttem haza.
– Be kell vallanom, bár olvastam a Slavia érdeklődéséről, nem gondoltam volna, hogy összejön a szerződés.
– Ne eméssze magát, sokakat váratlanul ért, hogy egyik nap még itt, a másikon már ott voltam. Talán még engem is… Feltehetőleg, akkor dőlt el a sorsom, amikor januárban kint jártam próbajátékon a Slaviánál, és az egyik mérkőzésen még győztes gólt is lőttem. Ennek eredménye, hogy most fél évre elköltözöm.
– És mi lesz a prágai tavasz után?
– Egyszerű a képlet: vagy hosszabbítanak velem, vagy nem. Jó érzés, hogy ez elsősorban azon múlik, miként teljesítek az előttünk álló három hónapban.
– Három, nem hat?
– A cseh bajnokság hamar véget ér az idén, hiszen a válogatott készül a nyári kontinensviadalra. Lám, jövő szombaton már kezdünk is, a Blsanyt fogadjuk.
– Szép a kiejtése. Hogy áll a nyelvvel?
– Csehül… Habár fejlődőképes vagyok: mielőtt elrepültem volna Törökországba, csupán azt tudtam, pojd annyit tesz, mint gyere, bezzeg ma már fújom a szakszavakat. Edzőmmel, Jozef Csaplarral amúgy jól elvagyunk: az édesapja magyar, ennek ellenére nem beszéli a nyelvünket. "Hová mész?", meg "Rossz gyerek", ennyi ragadt rá. Úgyhogy ha értekezünk, akkor a hozzám hasonlóan az angolt úgy-ahogy megtanuló pályaedző szokott besegíteni. Örömteli, hogy sokat eddig nem variáltunk a szövegen: Csaplar mindkét edzőmeccsünk után azt mondta, elégedett volt velem.
– Nevesebb játékostársai, úgy mint Pavel Kuka vagy Radek Bejbl, mit szóltak a produkciójához?
– Kedvesen megveregették a vállam, szerintem ez jó jel. Különben kellemesen csalódtam bennük, noha kétségkívül sztároknak számítanak, roppant barátságosak és segítőkészek velem. Már azt is felajánlották, hogy elvisznek a prágai magyar vendéglőbe, hogy végre megízleljem, milyen a jó gulyás… Ki tudja, talán éppen azért ilyen kedvesek, mert évekkel ezelőtt ők is tapasztalták, milyen nehéz egy légiós élete.
– Miért, nehéz?
– Nézze, én egyik pillanatról a másikra belecsöppentem egy számomra teljesen új világba. Idáig megvolt a saját kis lakásom, a megszokott életem, most pedig minden felborult, egy hotelben lakom és idegenek vesznek körül. De nehogy azt higgye, hogy panaszkodom,. Szó sincs erről! Sőt nagyon is jól érzem magam.
– Jó csapatba került?
– Igen.
– A Slavia jobb, mint a ZTE?
– Megint igen a válasz… Már érzékeltem, mekkora a különbség a magyar és a cseh futball között, és a mérleg nyelve, sajnos, nem a mi javunkra billen. Megjegyzem, a Slavia nem tartozik az elitklubok közé, mégis a magyar együttesek előtt jár. Itt senki sem engedheti meg magának, hogy lazítson az edzésen, mert azzal nemcsak a tréner, hanem a társak haragját is kiválthatja.
– Jelenleg a negyedik helyet foglalja el a gárda, mit hallott, a szezon végén is kiegyeznének ezzel a pozícióval?
– Azt hangoztatják a vezetők, hogy az UEFA-kupás szereplést érő helyezés a minimum ettől az állománytól, a bajnoki cím pedig a maximum. Kilenc pont a lemaradásunk az éllovas Ostravával szemben, úgy vélik, ez behozható. Igaz, arra is figyelmeztettek már, nekünk nem is az Ostrava, hanem a Sparta a nagy ellenfelünk, az a lényeg, hogy a városi vetélytárs előtt végezzünk. Tudja, olyan ez, mint a Fradi és az Újpest, vagy a Real Madrid és a Barcelona örökös párharca.
– Még egy állandóság: olvastam arról, hogy 1892-es alapítása óta a Slavia sosem váltott színt, mindig is piros-fehérben futballozott.
– Akkor ehhez még annyit, hogy 1896 óta a mez sem változott: az egyik fele piros, a másik fehér, s a játékosok szíve felett egy vörös csillag díszeleg. Tetszetős a dresszünk, annyi szent.
– A cseh sört kóstolta már?
– Erre még nem volt időm. De látatlanban mondom, finom lehet, mert a többiek nagyon szeretik…