Egykori sztárok is pályára lépnek

B. N. Z.B. N. Z.
Vágólapra másolva!
2004.01.23. 20:32
Címkék
Csaknem két hónapon keresztül zajlottak a Juventus-Mitre TOP 18 kispályás kupasorozat küzdelmei a fővárosban.
Az Arany Ászok-terembajnoksággal párhuzamosan rendezett teremtornán nagypályás NB I-es és NB I B-s, illetve élvonalbeli futsaljátékosok nem léphettek pályára. A hagyományos TOP 18-as csatározás utolsó előtti állomásához érkezik vasárnap, hiszen 14 órától a Lőrinci Sportcsarnokban már a legjobb nyolc közé jutott együttesek mérik össze tudásukat. A Matáv Sopron korábbi klubigazgatója, Bognár György nevével fémjelzett Laci-Jó a budapesti Suzukinggel játszik. A szintén fővárosi Goldwin – soraiban többek között Duró Józseffel, Kenesei Zoltánnal és Bücs Zsolttal – azzal a debreceni Suzuki Polgárral meccsel, amelyben Sándor Csaba is rendszeresen pályára lép. Az elődöntőbe jutásért találkozik a budapesti Olaszrizling az S S gárdájával, amely nagyrészt az Ózdi Kohász NB II-es nagypályás együttesére épül. A negyeddöntő utolsó mérkőzésén két fővárosi klub, a Játékgép és az S+S FC néz farkasszemet egymással. Az elődöntőkre 17 és 17.45 órakor kerül sor, míg a bronzéremért 18.45 órakor lépnek pályára a csapatok. Amennyiben a Suzuki Polgár a harmadik helyért játszana, akkor a szervezők azzal kedveskednek a debrecenieknek, hogy – a TOP 18 döntőseihez hasonlóan – hazai környezetben, azaz a hajdúsági megyeszékhelyen mérkőzhetnek február elsején. A versenysorozat első helyezettje 300 ezer, a második 200 ezer, a harmadik 100 ezer, míg a negyedik 50 ezer forintos sportfelszerelést nyer.
Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
18 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
31 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
34 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
57 perce

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik