A Főnök végleg megpihent

A Főnök – így emlegettük akkoriban, tanítványként, és most, a hírt hitetlenkedve fogadva, megrendülten is csak így szólítjuk őt. Tanított – anno – oroszt, történelmet, magyar irodalmat, német nyelvet, vagyis nem volt testnevelő tanár, mégis többet foglalkozott a gyerekek sportolásával, mint megannyi "szakmabeli" kollégája. A tanítás és a futball volt az élete, és a hetvenes években létrehozta a sulicsapatot, amely aztán korosztályában a legmagasabb osztályban szerepelt. Amíg más csak beszélt a képzésről, ő a suli után, mindennap tett érte, futballra oktatta a fiatalokat. Messze megelőzte korát, amúgy angolosan egyszerre volt edző és menedzser, s már a nyolcvanas évektől külföldi ifitornák sztárvendége volt a gárda. Norvégiában, az Egyesült Államokban, Ausztráliában. A trófeák, a tornagyőzelmek mellett arra volt büszke a Főnök, hogy egykoron nála tanult Haáz Ferenc, aki ifi Európa-bajnok lett, hogy a tizenéves Sebők Vilmost a középpályáról ő tette söprögetőbe, hogy aztán azon a poszton később 51 válogatott meccsen lássa viszont, tanárként tisztelte Hrutka János, Lisztes Krisztián és Vincze Ottó – és a névsor hosszan folytatható. De ami az igazi öröm lehetett a Főnök számára, hogy az egykori diákok azóta is összetartanak, a csapatban szövődött barátságok életre szólóak – és ez minősíti a pedagógust. Hogy a ma már hat csapatot működtető utánpótlásképző központtal, a lassan fogalommá váló Szent István focicsapattal mi lesz a Főnök nélkül, még nem tudni, de a tanár úr békében pihenhet – a tanítványai már most azt szervezik, hogy ha kell, miként vigyék tovább az egyesületet… Somogyi Zsolt