Garami József hétfőn búcsúzik

V. GY.V. GY.
2004.01.02. 20:26
Címkék
Immár hagyomány, hogy az év utolsó napján koccintanak a fradisták. Így volt ez 2003. december 31-én is. Legendás játékosok, így Rudas Ferenc, Gyetvai László, Albert Flórián, Szűcs Lajos, Rákosi Gyula is megjelentek az eseményen, akik együtt búcsúztatták az évet az együttes jelenlegi labdarúgóival.
Ott volt a koccintásnál a karácsony előtt kinevezett új vezetőedző, Pintér Attila, az új sportigazgató, Tepszics Ignác és Keller József, a csapat új pályaedzője is. De nem keltett meglepetést Szeiler József megjelenése sem, hiszen a futball-rt.-től távozó vezérigazgató is a fradisták nagy családjának tagja. Pintér most először találkozhatott a játékosokkal, igaz, a keret tagjai közül többen hiányoztak. A légiósok mellett távol maradt a Pécsett pihenő Gera Zoltán és Tököli Attila is, de nem jelent meg az óévbúcsúztatón a felmentett szakmai igazgató, Garami József sem. A hírek szerint a mesteredző hétfőn búcsúzik el a csapattól. Ami a folytatást illeti: mint azt a napokban már megírtuk, elmarad a Ferencváros februárra tervezett ciprusi edzőtáborozása. Mégsem marad nemzetközi felkészülési mérkőzés nélkül az együttes. A tervek szerint február 10-én a szlovák élvonalban szereplő Matador Puchovval játszanak a zöld-fehérek. Egyébként az első edzésre – immár Pintér Attila irányításával – hétfő délelőtt kerül sor, 9 órakor találkoznak a játékosok. Híreink szerint új játékos egyelőre nem érkezik, mert bár Furulyás János tárgyalt a Ciprusról hazatért Waltner Róberttel, nem jutott egyezségre a válogatott csatárral. Viszont bővülhet a masszőri stáb, hiszen Bodnár József masszőr ismét bekapcsolódhat a munkába. A jelenleg is a Ferencvárosi Torna Club alkalmazásában álló gyúró – aki a klub valamennyi sportolójának rehabilitációs kezeléséért felel – visszatérését a labdarúgókhoz dr. Gyarmati Jenő orvos szorgalmazza. Javaslatával egyetért Pintér is, így már csak az elnöki jóváhagyás kell ahhoz, hogy Eisemann Lászlóval és Lipcsei Gáborral együtt az ősfradistának számító Bodnár József is a labdarúgócsapat sikereiért dolgozzon.
Legfrissebb hírek

Fel tud-e pörögni a belga válogatott a Szenegál elleni meccsre?

Foci vb 2026
11 perce

Lehmann Csongor: Duplán értékes a mostani győzelmem

Egyéb egyéni
13 perce

Ébredeznek a belga sztárok, de játékban több kell

Foci vb 2026
14 perce

Az MTK a Honvédtól jött támadó vezérletével fordított a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
16 perce

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
18 perce

NB I: kulcsember hagyta el a Fradit

Labdarúgó NB I
20 perce

Tóth Anna: A következő egyéni csúcshoz a jó rajt lesz a kulcs

Atlétika
21 perce

Tuchelnek most kell bizonyítania az angol válogatott élén

Foci vb 2026
29 perce
Ezek is érdekelhetik