Dajka László a Matáv edzője

– Rakamazon, édesanyámnál ért Antók Zoltán hívása karácsony előtt egy nappal – mondta lapunknak a korábban két élvonalbeli együttest, a Haladást és a Debrecent is irányító Dajka László, aki az ősszel egyrészt a magyar válogatott, másrészt a másodosztályú BKV Előre kispadján foglalt helyet – itt pálya-, ott vezetőedzőként.
– Szép szentestéje lehetett: bajai halászlé, tokaji aszú, soproni szerződés…
– Az ünnepi vacsora valóban ízletes volt, a hívásra pedig nem mondhattam nemet. Éltem a felkínált lehetőséggel, erről van szó. No meg arról, hogy köszönettel tartozom a BKV vezetőinek, Bozsó László egyesületi, illetve Pesti János szakosztályelnöknek, mivel nem gördítenek akadályt a távozásom elé. Amikor egy éve egyezségre jutottunk, abban állapodtunk meg, hogy ha az első ligából kapok ajánlatot és az Előrét nem fenyegeti a kiesés veszélye, akkor elmehetek. Nos, amit vállaltam, úgy vélem, teljesítettem, hiszen az egy éve még a bentmaradásért harcoló gárdából sikerült egy hatodik helyen álló csapatot faragni.
– Bárhonnan is nézzük: ez aztán az Előre-lépés.
– Bízom benne, hogy a BKV-nál nem ez a csúcs. Ami pedig engem illet, két héttel ezelőtt megjelent egy cikk, amelyből arra lehetett következtetni, hogy sajnáltatom magamat. Szeretném leszögezni, bár az írás tartalmazta a lényeget, sokkal keményebb legény vagyok annál, mint az kisült a cikkből. Van bennem bizonyítási vágy. Hála istennek, olyan klub keresett meg, amelynél rend van, és ha nem is egyik hónapról a másikra, de szeretne előbbre jutni.

– Most ugyebár hatodik a Matáv. Lehet ennél feljebb is?
– Öt mérkőzésünk van arra, hogy biztosítsuk a helyünket a felsőházban. Nehéz lesz, ám ígérem, megfeszülünk majd érte.
– Pintér Attilával beszélt már?
– Néhány napja felhívott, s ez csak megerősített abban a hitben, hogy Sopronban normális körülmények között lehet dolgozni. Attilával egyébként elismerjük és kölcsönösen tiszteljük egymást, az NB I B-ben nagyon kemény csatákat vívtunk. BKV–Pápa, BKV– Celldömölk, hű, de hajtós meccsek voltak ezek.
– Hamarosan újra kezet rázhatnak: a tavaszi nyitányon éppen a Fradit fogadja a Matáv…
– Most mondjam azt, hogy nem örülök ennek? Inkább azt mondom, pikáns találkozó résztvevői leszünk. Tudom, az FTC a mérkőzés esélyese, azonban bízom benne, hogy a hazai pálya tényleg előnyt jelent majd, és mondjuk, ötezer fanatikus soproni előtt rácáfolunk a papírformára. Különben terveztem, hogy élek még a lehetőséggel, és kikérem Attila véleményét, legfeljebb azt nem kérdezem meg, miként játszana a Ferencváros ellen…
– Hatvankét nap van a rajtig, várja már?
– Még nem. Amíg nem látom a csapatot, amíg nem érzem, mit tudunk, addig nem vágom a centit. Január ötödikén kezdjük a munkát, egy-két hét után már tisztább lesz a kép.
– A keret névsorát viszont már most is ismeri. Erősítésre szorul?
– Olyan állomány nincs, amelyet nem lehetne acélosabbá tenni. Hozzáteszem, a jelenlegi keret jó, de a fentebb említett előrelépéshez valószínűleg két-három futballista szerződtetésére szükség lesz.
– Esetleg többre… Mert mi van akkor, ha Pintér Attila magával viszi a legjobbakat az Üllői útra?
– Erről már értekeztünk, és kijelenthetem, olyan játékos nem megy el, aki a Sopron meghatározó tagja lenne.
– Miért csak fél évre ír alá?
– Remélem, hogy fél plusz két esztendő lesz belőle. Antók úr ugyanis elárulta, hosszú távon számít rám, ugyanakkor abban maradtunk, a nyáron még egyszer leülünk, és akkor döntünk a folytatásról.
– A bemutatkozása mindenesetre jól sikerült: megelőzte Rátgéber Lászlót.
– Igazából akkor leszek elégedett, ha jövőre egy hasonló voksolás után nemcsak az elöljárók, hanem a szurkolók is mellettem teszik le a szavazatukat. Ahogy hallom, sokat segítene ebben, ha a kosárlabdán kívül a futballban is legyőznénk a Pécset…