Egy dühös tehetség

R. B. B.R. B. B.
2003.12.06. 21:11
Címkék
Halmosi Péter 2002 nyarán az élvonaltól búcsúzó Haladás együtteséből az osztrák GAK csapatába igazolt. A válogatott játékos az első két hónapban rendszeresen játszott új klubjában, majd a csapatnál edzőváltás történt, és Waltner Schachner érkeztével Halmosi Péter a szezon hátralevő részében már csak epizódszerepeket kapott. Az idén nyáron korábbi szombathelyi edzője, Szentes Lázár hívására Debrecenbe igazolt, igaz, csak kölcsönbe, hiszen a 20042005-ös bajnokság végéig még szerződés köti ausztriai klubjához.
"Tavaly nagyon kevés játéklehetőséget kaptam Grazban, és mivel itt hétről hétre pályára léphetek, mindenképpen hasznos volt Debrecenbe igazolnom – mondja az őszi szezonban két gólt szerző futballista. – Nehezen szántam rá magam, hogy újfent Magyarországon futballozzam, mert pályafutásomban visszalépésnek tartottam ezt, de miután mindenképp játszani akartam, nem volt más választásom, jöttem. Grazban az új edzőnél esélyem se volt a csapatba kerülni, pedig az érkezése előtt folyamatosan játszottam. Úgy érzem, az őszi szezonban visszanyertem régi formámat, ennek ellenére voltak olyan összecsapások, amelyeken nem játszottam, vagy csak néhány percet kaptam. Ezek közé tartoztak a nemzetközi kupamérkőzések is, amelyek közül egyet sem játszhattam végig.” A balszélső szerint ennek az is az oka, hogy egy kölcsönjátékos szerepeltetésében nincs akkora üzlet. "Mindent a futballnak rendelek alá, szerintem a képességeim alapján helyem lenne a csapatban, bár hozzáteszem, természetesen nem akarok beleszólni a szakmai munkába, elvégre ez nem az én dolgom, de talán kaphatnék több lehetőséget. Engem a dühöm inspirált, amikor Debrecenbe igazoltam, mert igazságtalannak éreztem, hogy kikerültem a GAK csapatából. Be akartam bizonyítani az edzőmnek, hogy jó futballista vagyok. Nos, úgy vélem, be is bizonyítottam, hiszen ha nem is folyamatosan, de játszom, mégpedig az egyik legjobb magyar együttesben.”
Legfrissebb hírek

Így várják a magyar szurkolók az ukránok elleni meccset – optimisták a drukkerek

Magyar válogatott
1 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
5 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
8 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
10 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
24 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
39 perce

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
56 perce

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
57 perce