Miriuta Vasile még hallgat

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.05. 20:37
Címkék
Továbbra is élénken foglalkoztatja a közvéleményt a csütörtöki győri edzőváltás. Mint arról beszámoltunk, az ETO vezetősége menesztette Kiprich József vezetőedzőt, Vincze István pálya- és Ulbert Tibor kapusedzőt, de nem tart a továbbiakban igényt Miriuta Vasile, Herczeg Miklós és Kalina Tibor játékára sem. Mostanság nagy divat Győrben a kirúgás, legalábbis ezt bizonyítja, hogy néhány nappal korábban másik öt játékostól köszöntek el&
Pénteki számunkban már megszólalt Kiprich József, Reszeli Soós István szakmai igazgató, Klement Tibor ügyvezető igazgató, de természetesen kíváncsiak lettünk volna a német Duisburgból szerződtetett, a csapat legjobb futballistájának tartott Miriuta véleményére. A középpályás azonban azt mondja, egyelőre nem nyilatkozik, ám úgy tudjuk, szó sincs arról, amit a szakmai igazgató mondott, miszerint Miriuta közös megegyezéssel távozna…Garaba Imre viszont megszólalt: bár a 82-szeres válogatott védőnek sok köze nem volt a Győrhöz, felháborította, ami Kiprich Józseffel történt."Odavisznek egy embert, aki fiatal, lendületes, külföldön elég sokat látott és szép jövő előtt áll, erre két és fél hónapot adnak neki – mérgelődött Garaba Imre. – Mit tudott vajon bizonyítani két és fél hónap alatt? Előbb a feje fölé helyeznek egy igazgatót, aki lehet, hogy jó szakember, de sokat nem rúgott még labdába, vagyis így nézve idegen ebben a közegben, majd néhány nappal később ki is rúgják Kiprichet. Már azt is furcsállottam, amikor szakmai igazgatót neveztek ki Győrbe. Ilyen hülye lenne Kipu, hogy egyedül nem képes odafigyelni a feladataira? Én nem így ismerem. De úgy látszik, a tulajdonosnak van annyi pénze, hogy több szakembert fizessen…”Lehet, hogy arra van, de úgy hírlik, másra nincs, legalábbis jelentős tartozásokról számolt be néhány játékos. Garaba Imre mindenesetre nem érti a történteket (nincs egyedül…), és úgy véli, minden ilyen botrány egy újabb szög az amúgy is már derekasan szegecselt koporsóba."Önhibáján kívül veszített nimbuszából Kiprich ezzel az esettel, hiszen a nem rossz eredményei ellenére kirúgott edző lett. Undorító az egész, amikor a százhuszadik kalapba tesznek a vébé-sorsoláskor, amikor rajtunk röhög a világ, mi még egy lapáttal teszünk rá…”
Legfrissebb hírek

Baráth Péterék egygólos előnyt szerezetek a Konferencialiga rájátszásában

Európa-konferencialiga
3 perce

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
5 perce

Piros Zsombor nagyszerű játékkal a selejtező harmadik fordulójába jutott a US Openen

Tenisz
31 perce

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
43 perce

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
1 órája

Csatárral erősít a Milan; nagy bejelentések a Leverkusennél – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

„Korábban is lenyűgöztek a magyarok olimpiai tervei és kreatív ötletei” – Thomas Bach a Nemzeti Sportnak

Egyéb egyéni
2 órája

Egy lépéssel közelebb a főtábla! Az ETO hazai pályán győzte le a Rapidot

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik