NB I B: Balassagyarmat–Pápa 0–1

BALÁS RÓBERTBALÁS RÓBERT
2003.11.01. 22:43
Címkék
SÁRGA LAP
Mohácsi (buktatta Stevicát) a 30., Bardi (felvágta Gombost) a 64., Fonnyadt (földre vitte Szabadost) a 66., Kvasz (túlzott gólörömért) a 69., Palaticzky (buktatta Lászkát) a 89. percben
SZÖGLETARÁNY: 12:2 (2:1)
69. perc: Stevica remek átadásával Kvasz lépett ki a jobbösszekötő helyén, majd 16 méterről laposan a hosszú sarokba vágta a labdát. 0–1

Némi meglepetésre a vendégek kezdtek nagyobb lendülettel, és már a második percben gólt szerezhettek volna, de Kvasz Krisztián 14 méterről leadott lövését Szabó I Csaba nagy bravúrral hárította a bal alsó sarok elől. Kisvártatva Germán Ferenc került tiszta helyzetbe, de labdáját a hazai kapus ezúttal is remek mozdulattal hárította, majd a kipattanó labdát Jáger Sándor 15 méterről az üres kapu fölé emelte. Lassanként a gyarmatiak is magukhoz tértek, de ezzel csak annyit értek el, hogy attól kezdve kiegyenlített mezőnyjátékot láthatott a közönség, a kapuk azonban alig-alig forogtak veszélyben.
A szünet után ismét a pápaiak kezdtek élénkebben, de az 50. percben Jáger Sándor 22 méterről, középről meglőtt labdáját a hazai hálóőr látványos vetődés után ütötte ki a jobb sarok elől. Később ismét lendületbe jött a gyarmati csapat, de az első veszélyes lövést csak a 63. percben küldte kapura Palaticzky Szabolcs, ám a labdát Szép Tamás a nevéhez méltó mozdulattal hárította a jobb sarok elől. A túloldalon viszont gyors ellentámadás végén Kvasz Krisztián erőteljes lövésével a vendégek jutottak vezetéshez. Ezután elkeseredetten támadtak a házigazdák, Szatmári János erős távoli lövése alaposan megtornáztatta a pápai kapust, majd a gyarmatiak egymás után ívelték be a szögleteket a vendégek kapuja elé, de a hazai támadók képtelenek voltak feltörni a vendégek sziklaszilárd védelmét.

Mestermérleg
Kis Károly:
– Gratulálok a pápaiaknak!
Szabó András: – Az első félidőben jól játszottunk, a szünet után pedig gólt rúgtunk. Gratulálok a játékosaimnak, nagyon jól küzdöttek.
Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
6 perce

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
10 perce

Perceken belül kezdődnek a B-csoport küzdelmei!

Foci vb 2026
23 perce

FTC–Olympiakosz női vízilabda BL-döntő

Vízilabda
27 perce

Női vízilabda BL: a tavalyi bajnok Sant Andreu lett a bronzérmes

Vízilabda
31 perce

Vb 2026: Kanada–Bosznia-Hercegovina 0–0

Foci vb 2026
31 perce

Döntő legben kaptunk ki a norvégoktól, nincs meg a továbbjutás a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
42 perce

Kanadában is megnyitották a világbajnokságot – galéria

Foci vb 2026
46 perce
Ezek is érdekelhetik