Nehéz mérkőzés vár a Fradira

Vágólapra másolva!
2003.10.30. 21:32
Címkék
"Tiszteletre méltó eredményeket ért el a Balaton FC az elmúlt tizenegy fordulóban  hízelgett szombati ellenfelüknek Garami József, a Fradi szakmai igazgatója.
– Csertői Aurél csapata szervezetten védekezik, s gyors játékosai révén remekül kontrázik. Nem könnyű futballozni a siófokiak ellen, ám mindent megteszünk azért, hogy megszerezzük a három pontot.”Zombori Zalán korábban a Fradi igazolt játékosa volt (túl sok bajnokin nem szerepelt…), csütörtökön viszont leigazolta őt a Balaton FC. Csertői Aurél elárulta, a középpályás pályára lépésére kevés az esély, ugyanis az elmúlt időszakban nagyon sokat kihagyott, így erőnlétileg fel kell hozni őt. A siófokiak a bosnyák Haris Tahirovics papírjait is intézik, hamarosan ő is igazolást kaphat. "Nagyon nehéz mérkőzésre számítok a Fradi ellen, hiszen a zöld-fehérek – amint azt hétközi kupasikerük is jelzi – kettőzött erővel hajtanak mostanában – vélekedett Csertői Aurél. – Előre talán kiegyeznék egy döntetlennel, ha valaki ezt garantálná, ám ha a pályán minden tőlünk telhetőt megteszünk, bármi előfordulhat…”Ferencvárosi TC

22 Szűcs L.
21 Vukmir
26 Dragóner
4 Kiss Gy.
27 Kriston
51 Zováth
6 Lipcsei
10 Leandro
20 Rósa D.
30 Gera
55 Tököli

Szakmai igazgató: Garami József
Kispad: 1 Udvarácz (cserekapus), 5 Szkukalek, 17 Sasu, 53 Kapic, 78 Balog Z., 79 Bognár Zs., 99 Penksa
Sérült: Gyepes, Sowunmi (mindketten műtét után lábadoznak), Somorjai (részleges bokaszalag-szakadás), Jovics (Achilles-ín-gyulladás)
Eltiltva:

Balaton FC

1 Csernyánszki
19 Juhász T.
5 Radics
7 Kuttor
4 László A.
30 Mészáros N.
6 Virág
8 Sallai
18 Usvat
20 Vörös
11 Csordás Cs.

Vezetőedző: Csertői Aurél
Kispad: 80 Berki (cserekapus), 9 Filipovics, 10 Györök, 25 Potemkin, 32 Kőrösi, 99 Sitku
Sérült: Hegedűs (talpizomhúzódás)
Eltiltva: Kovács P. (három sárga lap)

Vezeti: Kiss B.
Asszisztens: Világi, Kispál
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
23 perce

Robbie Keane: A lényeg, hogy ne kapjunk gólt!; Xabi Alonso: Mi a Real vagyunk, itt nincsenek kifogások

E-újság
28 perce

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Leeds United győzelemmel tért vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
1 órája

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
1 órája

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik