NB I B: FC Dabas-FC Szeged 2-0

A mérkőzésről tudósított: TÖRÔCSIK BÉLAA mérkőzésről tudósított: TÖRÔCSIK BÉLA
Vágólapra másolva!
2003.10.19. 22:39
Címkék
Nem kezdődött rosszul ez a mérkőzés, hiszen rögvest egymásnak esett a két csapat, a középpálya gyors átjátszását követően hamar a kapuk elé került a labda, amelyből Mórocz Zsolt az egyik alkalommal fejjel a jobb kapufára bólintott.
SÁRGA LAP:
Mórocz (Farkas buktatásáért) a 15., Rácz (Farkas megrúgásáért) a 48., Gelbman (Zabundu gáncsolásáért) az 55., Czifrák (Dunai felvágásáért) az 59. percben

KIÁLLÍTVA: Czifrák a 60. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:3 (2:0)

60. perc: Czifrák egy percen belül kétszer kapott sárga lapos figyelmeztetést – kiállították.
74. perc: Schrancz bal oldali szögletéből Filó öt méterről a léc alá fejelte a labdát. 1–0
90. perc: Zabundu passzolt pontosan az üresen hagyott Dunaihoz, aki 15 méterről, középről a bal alsó sarokba gurított. 2–0

Nem kezdődött rosszul ez a mérkőzés, hiszen rögvest egymásnak esett a két csapat, a középpálya gyors átjátszását követően hamar a kapuk elé került a labda, amelyből Mórocz Zsolt az egyik alkalommal fejjel a jobb kapufára bólintott. A másik oldalon Funk Zoltán emelése után Dobó Csaba kezéről a léc segítségével került az alapvonalon túlra a labda. Mozgalmas volt a találkozó – lehet, hogy a hűvös idő is kiváltotta ezt –, de a sok technikai hiba akadályozta a folyamatosságot.
A fordulást követően is lendületesen játszottak a csapatok, majd ismét a kapufa játszotta a főszerepet: Pánczél László fejesét követően a szegediek lélegezhettek fel. A házigazdák jelentős mezőnyfölénybe kerültek, különösen a kiállítást követően, ami hamar vezetést is eredményezett, majd a 90. percben biztosították be a megérdemelt, hőn áhított győzelmüket.

Mestermérleg
Horváth Pál:
– Végre sikerült kihasználnunk helyzeteinket. Győzelmünket a lelkes közönségünknek ajánljuk.
Szalai István: – A futballt lábbal kell játszani, nem szájjal…
Legfrissebb hírek

40 ezer néző az NB I-ben; Puskás és Szepesi 80 éve együtt debütált

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Videoton mérkőzés az NB II-ben, Sinner–Alcaraz döntő Cincinnatiben

Minden más foci
3 órája

Negyvenezer – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Swiatek Paolinivel játszik a cincinnati torna női döntőjében

Tenisz
3 órája

Yaakobishvili Áron a Las Palmas elleni idegenbeli döntetlennel debütált az Andorra kapujában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Parma Balogh Botond nélkül jutott tovább az Olasz Kupában; könnyedén ment tovább a Milan

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik