Mégsem lesz új tulajdonos

K. I.K. I.
2003.10.10. 21:01
Címkék
A parázs megnyilvánulásoktól sem volt mentes az újpestiek pénteki szurkolói ankétja. Emlékezetes: a lila-fehérek az elmúlt hat fordulóban nem tudtak nyerni, és legutóbb, amikor a Videoton ellen hazai pályán 21-re veszítettek, a drukkerek számon kérték a labdarúgókon a sikertelenséget.
Most azért hívták össze a fórumot, hogy kulturált körülmények között vitassák meg a felek közös ügyeiket. Nos, ez csak részben sikerült, mert előfordultak nyomdafestéket nem tűrő jelzők is. A megjelent labdarúgók, Rósa Henrik, Tamási Zoltán, Farkas Balázs, Tokody Tibor, Simek Péter, Kovács Zoltán, Vlaszák Géza és Urbán Flórián elismerték, hogy a gárda rossz szerepléséért ők a felelősek. Kovács Zoltán szerint fölösleges Mezey György szakmai igazgatót kritizálni, a labdarúgóknak kell önkritikát gyakorolniuk.Az egyik megjelent a kft. anyagi helyzetéről és az esetleges tulajdonváltásról érdeklődött. Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató elmondta, a közeljövőben nem várható új befektető megjelenése. Október 16-án összeül a tulajdonosi tanács, mert jelenleg 340 millió forint hiányzik a költségvetésből ahhoz, hogy a csapat zökkenőmentesen be tudja fejezni az évet. Az ankétot megelőzően pályára lépett az Újpest a szlovák élvonal első helyezettje, a Spartak Trnava ellen. A házigazdák 3–1-re nyertek (gólok: Tokody (2), Bánka, ill. Kozuch), örömük mégsem lehetett felhőtlen. A második félidő közepén ugyanis Cseri Gergely összerúgott egy vendégjátékossal, és kórházba kellett szállítani. Az első vizsgálat szerint "legjobb esetben” is bokaszalag-szakadást szenvedett, de az sem kizárt, hogy eltört a bokája.
Legfrissebb hírek

Két hellyel hátrébb került a sakkvilágranglistán Rapport Richárd

Egyéb egyéni
3 perce

Labdarúgó NB II: jogerős a Tiszakécske négypontos levonása

Labdarúgó NB II
18 perce

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
37 perce

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
43 perce

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
1 órája

Döntős a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Curling vegyes páros vb: bennmaradt a magyar csapat

Téli sportok
1 órája

Az örök élethez is kell edzésterv – Hosszú Kávé Nagy Károly plébánossal

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik