Amikor szabad a pálya

A Bajnokok Ligájában szereplő egyetlen magyar futballista, Szabics Imre hathatós közreműködésével az elitliga kis költségvetésű együttese, a német VfB Stuttgart 2–1-re legyőzte az angol Manchester Unitedet. A magyar válogatott csatára szenzációs góllal és gólpasszal vette ki a részét csapata sikeréből.

Détári Lajos: – Nagy örömöt jelentett minden futballszerető embernek egy honfitárs, nevezetesen Szabics Imre nagyszerű játéka. Tudatosan építi karrierjét, bízom benne, hogy állandó kezdőjátékos lesz a Stuttgartban, s a Bundesligában felvérteződve idővel még nevesebb klubhoz tud szerződni.
Kemény Dénes: – Az egyik szemem sírt, mivel tizenhárom éves fiam és az én kedvenc csapatom volt a szenvedő fél, a másik nevetett Szabics remek egyéni teljesítményét látva. Szorítottunk érte, ám bevallom, úgy voltunk vele, a magyar támadó játsszon jól, de a meccset nyerje meg a Manchester! "Vesztettünk.”
Mezey György: – A dicséretek helyett – gratulációm mellett – csak annyit mondanék: Szabics példa lehet minden magyar labdarúgó számára, azaz profi- mentalitással megfelelő miliőben magyar futballista is képes lehet ilyen teljesítményre.
Hajdú B. István: – Abban a szerencsés helyzetben lehettem, hogy egészen közelről láttam a gólt. A mérkőzés előtt és után rengeteg véleményt hallottam, taxistól fűszeresig mindenki mondott valamit. A helyiek például úgy tartják, Szabicsnak még inkább meg kell erősödnie, mert Grazban bizony nem játszott túl sokat. Az angol és a norvég kolléga ellenben elragadtatással beszélt róla, kiemelve, hogy az ilyesfajta csatárjáték, amilyet ő mutatott be, a legszebb hagyományokra emlékeztető magyar specialitás. A helyszínen, szinte egyedüli magyarként a közvetítőállásban kicsit úgy éreztem, én is rúgtam azt a gólt. Persze, nem, de az tény: a gól után rám is másként néztek az újságírók…
Nyilasi Tibor: – Imre elkápráztatott bennünket. A legnagyobbak a legszerényebbek és egyben a legalázatosabbak a sportág iránt. Bízom abban, a hét végén is örömet szerez nekünk, bár hozzáfűzöm, kicsit féltem, hogy agyonnyomja az a súly, amit itthon és Stuttgartban raknak rá.

»Úgy tetszik, hogy nem mindenkinek fontos a válogatott sikere, hiszen ha fontos lenne, akkor nem szervezték volna át a programot. Azok, akik ilyen ügyben döntenek, elgondolkodhatnának azon, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb« – füstölgött Gellei Imre szövetségi kapitány azután, hogy tudomására jutott: a tv-közvetítés miatt egy nappal később kerül sor a DVSC–FTC találkozóra, így az e hét szombati, lengyelek elleni sorsdöntő Eb-selejtező előtt a bajnokin pályára lépő válogatott futballisták is később kezdhetik el a teljes értékű munkát.

Mezey: – Hogy ez mekkora hátrányt jelent, csak az tudhatja igazán, aki dolgozott a válogatott élén. A Fradi és a Debrecen játékosainak kiesett a hétfő, így igazából négy napja maradt a kapitánynak arra, hogy érdemi munkát végezzen velük. A döntés a válogatott közösségével szemben romboló hatású, felelőtlenséget érzek a háttérben.
Détári: – Igaza van a kapitánynak! Magam is értetlenül állok a döntés előtt, hiszen a plusz pihenőnap nagyon jól jött volna a válogatott mérkőzés előtt a labdarúgóknak. Kulcsfontosságú meccs vár ránk szombaton, sajnos, a döntéshozók nem egészen így gondolják. Futballpéldánál maradva: ez bizony öngól volt a nemzeti csapattal szemben.
Hajdú B.: – Nem tudom, hogy a két éve együtt dolgozó keret esetében mennyit jelent az az egy nap? Egyfelől sokat, mert a Fradi labdarúgóit ezúttal olyan trauma érte, ami után nehéz azonnal munkába állni, el kell telnie kis időnek, hogy ráhangolódjanak a feladatokra. Talán nem ártana, ha hasonló helyzetben azért kikérnék a kapitány véleményét.
Nyilasi: – Ha a kapitány úgy érzi, hogy ez az egy nap számít, el kell fogadnunk. Egy szép szombati győzelem lehet a megoldás, hogy mindez feledésbe merüljön.
Kemény: – Isten adja, hogy szombaton, a lefújás pillanatában – többek között – ne azzal kelljen foglalkozni, hogy miért is változtatták meg a Loki–Fradi meccsnapját!

A kilencedik forduló rangadóján a DVSC-MegaForce – méretes, 5–0-s verés keretében – megfosztotta veretlenségétől a legutóbbi ezüstérmes Ferencvárost. Az Oláh Gábor utcai stadionban rendezett összecsapáson dirigáló játékvezető, Ábrahám Attila lapunktól tízes osztályzatot kapott.

Kemény: – Csak a gólokat láttam, így néha olyan érzésem volt, szerencse is szükségeltetett az ilyen különbségű hazai győzelemhez, habár öt nulla után igazából nincs is miről beszélni. A játékvezető teljesítménye különösen értékes annak fényében, hogy ez a botrányos véget ért május harmincadikai találkozónak kvázi visszavágója volt.
Hajdú B.: – Kiváló meccshez nagyszerű játékvezetés párosult, igaz, utóbbihoz a játékosok partnereknek bizonyultak. Legyen vigasz a fradistáknak: az MTK a tavasszal kupameccsen hat egyes pofont kapott a Nagyerdőben, aztán bajnok lett. Ezek után a szombati eredmény az FTC részéről akár szerencsés előjelként is felfogható…
Nyilasi: – Gratulációm a bíró teljesítményéhez, jól vezette a rangadót. Megjegyzem, mind a közönség, mind a játékosok példát mutattak, nem a balhéról szólt a vasárnap délután. Az eredmény? Az egyiknek öröm, a másiknak bánat.
Mezey: – Megítélésem szerint is iskolapéldáját láthattuk a profi játékvezetésnek, mert Ábrahám Attila észrevétlen maradt. A meccsről annyit: akkor, amikor elismerem Szentes Lázár és csapata teljesítményét, meg kell jegyeznem, hogy ehhez az eredményhez az FTC is kellett, a vendégek rossz passzban voltak. Nem az igazi Fradit láttuk.
Détári: – Ábrahám Attila jelenleg talán a legjobb magyar bíró, remekül vezette az egyébként élvezetes mérkőzést – habár az utóbbi jelzővel a Fradi hívei természetesen nem értenek egyet. A hazaiak nagyon jó, a vendégek pedig rossz napot fogtak ki, van ilyen. Az a lényeg, hogy a vesztes fél válogatottjai mihamarabb túltegyék magukat a kudarcon.

Újabb fronton kell harcolnia a Magyar Labdarúgóligának, a Borsodi Sörgyár Rt. ugyanis beváltva ígéretét pert indított az MLL ellen, mivel az egyoldalúan megszűntnek nyilvánította a két éve kötött névszponzori szerződést. A magát kisemmizettnek érző sörös cég most kétszázmillió forintot követel a ligától.

Nyilasi: – Kívülállóként nem izgat fel különösebben a két sörös cég szkanderozása, én amúgy is a Soproni Ászokot részesítem előnyben.
Mezey: – Nyugodtan követelhet akármennyit, úgysem kapja meg, mivel a kassza üres… A viccet félretéve: most kellene összefogniuk a ligáknak, a cégeknek, mert külső segítség nélkül a futball nem állhat meg. Nem perre, megegyezésre lenne szükség, olyanra, amelyben a sportág érdekei nem sérülnének.
Kemény: – Mit vár egy szegény vízilabdaedzőtől?! Ebben a kérdésben én csupán a telefonomba kapaszkodhatok segítség gyanánt! Érdemben csak akkor nyilváníthatunk véleményt erről az ügyről, ha a Magyar Köztársaság független bírósága ítéletet hirdet. Addig viszont még eltelik néhány év…
Détári: – Mi, labdarúgók az ilyen ügyekben nem látunk tisztán, ezért nem is folyunk bele. Ott van Szieben László ligaigazgató, aki minden kérdésre meg tud felelni, remélem, most sem hagy bennünket válasz nélkül. Persze, vannak kivételek. Az én ügyemet még mindig nem rendező Haladásnál – ahogy hallottam – például immáron újabb szakember áll munkába. Igaz, az enyém piti eset az említetthez képest…
Hajdú B.: – Ez csak azt jelzi, mégis van értéke a magyar focinak! Furcsa, de a liga ugyebár ezt próbálta eddig is bizonyítani, most viszont várhatóan megpróbálja letornázni azt az összeget, amit a sörösök perelnek, bár véleménye szerint nem történt szerződésszegés. Én mindenesetre a szóban forgó összeg töredékéért hozzájárulok, hogy a jövőben a bajnokság Hajdú B.-orsodi néven fusson.

»Meglehetősen sajátságos viszonyok uralkodnak ebben az országban, és ez alól a sport, a futball sem kivétel. Ideértem, hogy nálunk különleges szempontok alapján kaphatnak munkát a futballedzők, és jómagam három olyan csapatról tudok, ahová egyértelműen az edzőképzésért felelős Mezey György közbenjárására szerződtettek trénert« – fogalmazott élesen a Nemzeti Sportnak adott interjúban Détári Lajos, egykori 61-szeres magyar-, és ötszörös világválogatott labdarúgó.

Hajdú B.: – Mezey Györgyöt és Détári Lajost egyaránt szavahihető embernek tartom, de egyikük ezúttal nem mond igazat. Várom a neveket, tehát a bizonyítékokat.
Nyilasi: – Ha lehet, akkor no comment.
Détári: – Minden szavamat fenntartom. A viszonyokról annyit: a mostani témákból három a magyar futball közállapotait érinti, arról mesél, hogy ebben a sportágban valami nagyon nem működik. A vezetők odaszögezték magukat a székükhöz, egyesek huszonöt éve osztják az észt – eredmény viszont sehol.
Kemény: – Sajnálatos, ha az általam nagyra tartott egykori labdarúgó, Détári Lajos, aki legemlékezetesebb válogatottbeli mérkőzéseit hivatkozott Mezey György irányítása alatt játszotta, mesterével szemben indokoltan, avagy indokolatlanul ilyen hangot használ. Remélem, rám nem ilyen jövő vár.
Mezey: – Ha valaki ilyen marhaságokat beszél, nem világgá kell kürtölni a mondandóját, hanem fel kell hívni az érintett klubokat, és kérdezni kell: hogy is kerültek oda az edzők? Ötperces telefonálgatással a végére lehetett volna járni, mi az igazság. Így viszont az a véleményem, hogy elfogult, bajkeverő cikk volt…