Keverik a szezont a fazonnal

2003.10.03. 22:11
Címkék
Amint az várható volt, a Football Duó Kft. ügyvezetője, Bodnár György lapunk pénteki számában megjelent nyilatkozata után  melyben jelezte, sajtó-helyreigazítási igényt nyújt be és kártérítési pert indít Gyárfás Tamás ellen, illetve megerősítette, hogy a Football Duó adatai szerint bajnoki mérkőzések igenis több érdeklődőt vonzanak, mint a Nap Tv különböző produkciói  Gyárfás Tamás még egyszer szót kért.
A Nap Tv producere azonban nem vette fel a kesztyűt, hanem az alábbi e-mail üzenetet juttatta el szerkesztőségünkbe A Nap Tv, Football Duó vitáról, kommentár nélkül címmel."Derűt fakasztó, hogy a labdarúgó-mérkőzések közvetítése érdekében a jogtulajdonos, a Futball Duó Kft. ügyvezető igazgatója a Nap-kelte nézettségi adataival veti össze a futballtalálkozók nézői fogadtatását. Megítélésünk szerint semmi értelme sincs összekeverni a szezont a fazonnal, de ha ezen múlik, ám legyen.Az AGB Hungary adatai egyértelműek, világosak, még ha a kívülállók számára olykor magyarázatot is igényelnek. A Magyar ATV nézettsége a Balaton FC–Újpest mérkőzésen kábelen 1.7 százalék, országosan 0.97, kerekítve 1.0 százalék volt.A kedvezőbb fogadtatást elért FTC– Pécs meccs adatai (Magyar ATV, szeptember 28., 16.00–18.00 óra között)• kábel+AM Micro+UPC: 143 660 néző, 9.1 százalék (a találkozó idején kábel-, AM Micro- és UPC-elérhetőséggel rendelkező televíziónézők aránya)• országos össznézettség: 143 660 néző, 5.6 százalékNap-kelte (MTV és M2, szeptember 28., 05.50–09.00 óra között)• kábel+AM Micro+UPC: 207 181 néző, 38.4 százalék• országos össznézettség: 338 168 néző, 35.7 százalékA labdarúgó-mérkőzés a legmagasabb nézőszámot 17.25 és 17.29 között érte el 213 253 érdeklődővel. A Nap-keltét 08.56 és 08.58 óra között 516 383-an látták.A Nap-kelte a nézők meghódításáért nem a futballmérkőzések híveivel versenyez, hanem a mindenkori jelentkezése időszakában látható más reggeli televíziós programokkal.” Gyárfás Tamás csatolta leveléhez az elmúlt hét átlag-közönségarányait az AGB Hungary adatai alapján. E szerint a hétköznapokon 5.50 és 8.59 óra között az MTV adását a kábel+AM Micro+ UPC-rendszeren a nézők 32,5 százaléka látta, ami az országos össznézettség alapján 37.6 százalékot jelent, míg az M2 hasonló mutatója 7.6 százalék és 5.3 százalék, a Magyar ATV-é pedig 2.5 és 1.6 százalék. A szombati és vasárnapi reggeli adatok: MTV 28.9 és 28.5 százalék, M2 9.2 és 5.8 százalék, Magyar ATV 2.6 és 1.5 százalék.
Legfrissebb hírek

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
19 perce

Nagyot lépett a görög bajnoki cím felé Varga Barnabás csapata

Légiósok
51 perce

„Imádkozzunk érte!” – Mircea Lucescu kómában fekszik a bukaresti kórházban

Minden más foci
1 órája

Sindarov fölényesen vezet félidőben a sakkvilágbajnok-jelöltek versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Cselgáncs Eb: tizennégy fős lesz a magyar válogatott Tbilisziben

Egyéb egyéni
2 órája

Érdemes túrázáskor túrabotot használni?

Csupasport
2 órája

Heti program: BL-, El- és Kl-negyeddöntők, NB I, elitligák

Minden más foci
2 órája

„A felső fogsora az konkrétan gatya” – hordágyon vitték el a Sopron kosárlabdázóját

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik