Herédi Attila lett az új edző

B. T.B. T.
2003.09.09. 22:11
Címkék
Az élvonalban már két szakvezető lemondott, az NB I B-ben viszont a hét végi fordulóig kellett várni az első edzőcserére. Nyíregyházán az első négy játéknapon szerzett szerény öt pont késztette arra a vezetést, hogy Huszák Gézával és segítőjével, Mirgai Lászlóval közös megegyezéssel szerződést bontsanak.
Az utódot Herédi Attila, az Újpest hajdani válogatott védője, az 1986-os világbajnokságot megjárt játékos személyében találták meg, aki eddig Várhidi Péter segítőjeként dolgozott. "Az eddigi négy mérkőzésen nyújtott teljesítmény nem győzött meg, elsősorban a támadójáték akadozott – indokolta a váltást Eszenyi Dénes szakmai igazgató. – Kikértük a játékosok véleményét is, és az öltözőben is voltak olyan hangok, hogy már nem bíznak Huszák Gézában. Ugyanakkor a korábbi edző érdeme elvitathatatlan, hiszen ő juttatta fel a gárdát a másodosztályba.” Herédi Attila érkezése azért nem meglepetés, mert a Nyíregyháza Spartacus eddigi négy meccséből hármat személyesen is látott. Az A-licences szakember tehát képben van, így véleményt is tud mondani új csapatáról."Erőnléti gondjai biztosan nem lesznek a gárdának, de a támadójátékban előre kell lépnünk – mondta Herédi Attila. – Ha ez sikerül, elérhetjük célunkat; bajnokság végén ugyanis az első öt helyezett között kell végeznünk. Egyébként a támadójáték híve vagyok, és bízom benne, hogy ez meg is látszik majd a csapat teljesítményén.”A 49 éves Herédi Attila Nyíregyházán élete első vezetőedzői feladatát kapta. Segítője pedig abszolút pályakezdő, hiszen súlyos sérülése után Bekő Balázs, a Videoton, a Ferencváros, a Gázszer, a Vasas és a Hapoel Jerusalem játékos most ismerkedhet meg a szakmával. A korábbi szakmai stábból egyedül Vadon Lajos maradt, ő továbbra is a kapusok felkészítéséért felel.
Legfrissebb hírek

Egyenlített Kanada, amely már nagyon közel az első vb-pontjához

Foci vb 2026
1 perce

Az FTC ötméteresekkel bukta el a női vízilabda BL-döntőt az Olympiakosz ellen

Vízilabda
32 perce

Félidőben a bosnyákoknál az előny

Foci vb 2026
59 perce

Vb 2026: betalált a román élvonal gólkirálya, ezzel vezetnek a bosnyákok Kanada ellen – videó

Foci vb 2026
1 órája

Michael Oliver játékvezető megsérült

Foci vb 2026
1 órája

Férfi kosár NB I: Kaposvárról igazolt a címvédő Falco

Kosárlabda
1 órája

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Perceken belül kezdődnek a B-csoport küzdelmei!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik