NB I B: Balassagyarmat-Vasas 1-3

BALÁS RÓBERTBALÁS RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.09.06. 21:59
Címkék
SÁRGA LAP
Tóth A. (buktatta Forgót) a 61., Plókai (felvágta Zolnyánszkit) a 66., Mohácsi (reklamálásért) a 67., Rubint (buktatta Gaált) a 94. percben

SZÖGLETARÁNY: 4:5 (1:4)
8. perc: Bardit buktatta Tóth András a büntetőterületen belül. A megítélt 11-est Ivitz magasan a kapu jobb oldalába vágta. 1–0
33. perc: Schultz ívelt be szabadrúgást balról, s a középre szálló labdát a teljesen üresen hagyott Weitner a bal sarokba fejelte. 1–1
58. perc: Rob jó ütemű átadásával Weitner egyedül tört be középen a gyarmati kapu elé, majd 14 méterről, laposan a kapu közepébe lőtte a labdát. 1–2
72. perc: Rob 18 méterről, futtából a bal alsó sarokba vágta a labdát. 1–3

Nagyszerű iramban, lüktető, változatos játékkal kezdődött a találkozó. A hazaiak az első veszélyes támadásuk végén jogos 11-esből szereztek vezetést. A gól után tovább fokozódott az iram, a két védelem azonban jól állt a lábán, így alig-alig alakult ki helyzet a kapuk előtt. Egy jól elvégzett szabadrúgás után a figyelmetlen gyarmati védők közreműködésével mégis kiegyenlített az akkor már mezőnyfölényben játszó Vasas. A gól még inkább felpaprikázta az angyalföldieket, akik a megzavarodott hazai védők között akár a vezetést is megszerezhették volna, de a hazai kapus mindig a helyén volt.

Szerdán a Debrecen ellen, szombaton pedig Balassagyarmaton zárt magabiztosan a Tóth András (felül) vezette Vasas-védelem (fotó: Németh Ferenc)
Szerdán a Debrecen ellen, szombaton pedig Balassagyarmaton zárt magabiztosan a Tóth András (felül) vezette Vasas-védelem (fotó: Németh Ferenc)
Szerdán a Debrecen ellen, szombaton pedig Balassagyarmaton zárt magabiztosan a Tóth András (felül) vezette Vasas-védelem (fotó: Németh Ferenc)
A szünet után az egykori Vasas-csatár, Baranyi Miklós juttathatta volna előnyhöz a hazaiakat, de az ötösről óriási helyzetben gyengén helyezte a jobb sarok felé a labdát, és Posza Zsolt hárítani tudott. A túloldalon viszont Weitner Ádám másodszor is könyörtelenül használta ki a hazai védelem megingását, és máris a Vasashoz került az előny. A hazai gárda azonnal góllal válaszolhatott volna, de Lenkey Gábor hatalmas helyzetben a bal sarok mellé fejelte a labdát. A balassagyarmati származású Rob Kornél viszont újabb góllal büntette nevelőegyesületét, s ettől kezdve már semmi sem veszélyeztette a Vasas győzelmét.

Mestermérleg
Kis Károly:
– Egy egynél három ziccert hibáztunk, így nem sikerült a bravúr, de legalább a döntetlent megérdemeltük volna.
Tamási Zsolt: – Gratulálok a csapatnak, csodálatos egy hetet zártunk. Külön öröm, hogy végig éreztük a közönség támogatását.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik