(Köz)pénztelen lesz a magyar futball 2006-ra

2003.08.13. 21:15
Címkék
Hamarosan elkezdődik az a program, amelynek végén, 2006-ra csak annyi közpénz marad a profi labdarúgásban, amennyire feltétlenül szükség van – jelentette tegnap az MTI a kormányszóvivőre hivatkozva, aki a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón beszélt minderről. Gál J. Zoltán kifejtette, hogy a sporttárca számításai szerint a 2002-es és a 2003-as bajnoki évben 1.7 milliárd forint közpénz áramlott a magyar profi labdarúgásba. "Ennek nagy része az önkormányzatok által biztosított konkrét pénzügyi kifizetés, mintegy 801 millió forint, a közszolgálati televízió 799 millió forintért vásárolt közvetítési jogokat a Magyar Labdarúgóligától” – jelentette ki Gál J. Zoltán. Később kitért arra: a vizsgált 20 klub közül 11-ben a helyi önkormányzat tulajdonosi részesedéssel bír, továbbá szólt arról is, hogy többségi állami tulajdonú társaságok reklámszerződések alapján közvetlenül 96 millió forintot juttattak a profi labdarúgásnak.
Legfrissebb hírek

Egyedülálló kajak-kenu mesterképzés indul szeptemberben Budapesten és Sukorón

Kajak-kenu
25 perce

Neuer százharminchatodszor volt kezdő ugyanazon csapat színeiben a BL-ben, utolérte Messit

Bajnokok Ligája
46 perce

A tél királya – sztárportré Johannes Hösflot Klaebóról

Képes Sport
48 perce

Billie Jean King-kupa: vereséggel kezdtek a mieink Oeirasban

Tenisz
1 órája

Erdély Csanád: A rájátszás sebtapasz volt az idényünkre

Jégkorong
1 órája

Bebiztosíthatja a négyes döntőt a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-kupában

Kézilabda
1 órája

Távozik az Újpest jégkorongcsapatának két edzője

Jégkorong
1 órája

„Ezzel a játékkal a Bayern kifiléz” – nem volt elájulva az Arsenaltól Craig Burley

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik