Sztárból is lehet jó edző

2003.07.27. 22:07
Címkék
"Noha az MTK tovább erősödött a nyáron, kiderült, hogy Illés Béla mennyire hiányzik a csapatból. Hiába, magyar szinten klasszis játékosról van szó. A bajnokegyüttes kis szerencsével így is győzött a Sopron ellen, amely fegyelmezetten futballozott, és a pontszerzésre is lett volna esélye, ha a második hazai gólt nem előzi meg egy súlyos egyéni hiba. Békéscsabán nem mehet biztosra egyetlen csapat sem, és ez a tétel ezúttal is igazolódott: a lilák magabiztosan verték a tavalyi aranyérmes Zalaegerszeget, az egyik bajnokesélyest. Nem tudom, mi lehet a baj Bozsik Péter csapatával, hiszen a futballcégnek tudomásom szerint nincsenek anyagi gondjai, Bozsik jó edző és a keret is erős. A zalainak a Debrecen mellett a vidék meghatározó együttesének kellene lennie – igaz, messze még a bajnokság vége, szóval lehet, hogy az is lesz. Sokan úgy vélik, jó futballistából nem lesz jó edző. Itt az ellenpélda. Détári Lajos zseniális labdarúgó volt, és a kispadon is érti a dolgát. Szerintem a Haladás lesz a bajnokság meglepetéscsapata. A szombathelyi gárda simán két vállra fektette a Győrt, ahol évek óta nagy fogadkozások előzik meg a rajtot…Csank János nem hiába tartott a pécsiek vendégjátékától, az újonc elvitt egy pontot Fehérvárról. Ismerem a baranyaiakat – no meg a magyar labdarúgást –, így azt mondom: nem lesznek kiesési gondjaik. A végére hagytam a zárt kapus találkozót. Úgy vettem észre, a Ferencvárost megfogta a kemény büntetés – legalábbis a játékosok nyilatkozatai ezt sugallják. Tököli Attila hiányát megérzi az együttes, az ehhez hasonló meccseket tavaly ő döntötte el egy-egy szemfüles góllal. A siófokiak lelkesen futballoztak, ami becsülendő, ezzel együtt úgy hiszem, nehéz év vár a Balaton-partiakra.”Így látta: id. Dárdai Pál
Legfrissebb hírek

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
13 perce

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
27 perce

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
32 perce

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
1 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
2 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
2 órája

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
2 órája

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik