Az első lépés a siker felé 1.

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2003.07.22. 22:04
Címkék
Amikor március utolsó napján a Békéscsabai Előre FC vezetői Garamvölgyi Lajost leváltották, és Supka Attilát bízták meg a szakmai munka irányításával, alighanem ők maguk is csak titokban bíztak abban, hogy csapatuknak sikerül megkapaszkodnia az élvonalban. Az ugyan már akkor sejthető volt, hogy a javarészt juniorkorú labdarúgókkal felálló Dunaferr hosszú távon nem lesz versenyképes, ám a Kispest-Honvéd együttesét a szakma és a közvélemény is többre tartotta, mint a lila-fehér alakulatot. Csakhogy a bajnokság hátralévő részében ezúttal is beigazolódott, az esélyeket a pályán valóra kell tudni váltani, no, és hogy a nagy nevek csakis akkor érnek valamit, ha nem a múltból akarnak megélni, hanem képesek megfelelően teljesíteni.
Az eredmények azt mutatják, Supka Attila hasznos tanácsokkal látja el a csabaiakat
Az eredmények azt mutatják, Supka Attila hasznos tanácsokkal látja el a csabaiakat
Az eredmények azt mutatják, Supka Attila hasznos tanácsokkal látja el a csabaiakat
Az eredmények azt mutatják, Supka Attila hasznos tanácsokkal látja el a csabaiakat
Az eredmények azt mutatják, Supka Attila hasznos tanácsokkal látja el a csabaiakat
Az eredmények azt mutatják, Supka Attila hasznos tanácsokkal látja el a csabaiakat
– Bár csapata már a bajnoki rajtra készül, azért érdekelne a véleménye: miként értékeli azt az időszakot, amelyet eddig a Békéscsaba kispadján eltöltött?
– A bajnokság alapszakaszából még egy mérkőzés volt hátra, amikor az Előréhez kerültem, és bár azon a bizonyos DVSC elleni meccsen jól játszottunk, mégis három nullás vereséget szenvedtünk – mondta Supka Attila. – Később, a rájátszásban megítélésem szerint megfelelően teljesítettünk, amit az is jelez, hogy tíz mérkőzésen tizennyolc pontot tudtunk szerezni, tizenhét–tizenkettő lett a gólkülönbségünk, és ami a legfontosabb, kiharcoltuk a bentmaradást.
– Aligha árthat egy szakember önbizalmának az a tény, hogy kezdő élvonalbeli edzőként sikerül az első osztályban tartania egy olyan együttest, amelyet korábban rutinos trénerek is menthetetlennek gondoltak…
– Nem titkolom, a bentmaradás kiharcolása arra inspirál, hogy a csapatból igyekezzek még többet kihozni. Elképzelhetőnek tartom, hogy ha az egész bajnoki évben az együttessel dolgozhattam volna, akkor esetleg korábban kiharcoljuk a bentmaradást. Abban bízom, hogy most, a közös felkészülést követően masszív középcsapattá válik a Békéscsaba, és nem kell a bajnokság végén a kieséstől tartanunk.
– Minek köszönhető, hogy egy viszonylag sikeres időszak után jelentős változások történtek a keretben?
– Elengedtük azokat a játékosokat, akik korábban kevesebb lehetőséghez jutottak, ugyanakkor sikerült olyan futballistákat szerződtetnünk, akiknek meghatározó szerepet szánunk. Remélem az újonnan érkezettek valóban erősségei lesznek a gárdának, és valamennyi csapatrészünk feljavul az elmúlt évhez képest.
– Megkerülhetetlen kérdés a húszszoros válogatott Keresztúri András távozása. Volt valami konfliktus a labdarúgó és ön között?
– Semmiféle összezördülés nem volt közöttünk. Amikor Békéscsabára kerültem, a segítőmmel, Németh Zoltánnal Keresztúrival beszélgettünk el először a csapatról, az ő véleményére voltunk kíváncsiak. Eleinte a kezdő tizenegyben szerepeltettük, ám a teljesítménye nem volt meggyőző, később pedig a helyén szóhoz jutottak hozták a meccseket. Úgy érzem, nincs miért haragudnunk egymásra.
– Az elmúlt bajnoki évben a ZTE elleni hazai meccsel fejezték be a bajnokságot, most a kétezer-kettes bajnok ellen kezdenek. A tavaszi idény zárásán békés döntetlen született, ezúttal mi várható?
– Azt szeretnénk, ha olyan eredményt érnénk el, ami alapja lehetne a későbbi jó szereplésnek. Egy sikeres rajt után aligha jönnének majd az ellenfelek úgy a Kórház utcába, hogy eleve lesajnálnak bennünket…
Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
3 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
4 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
5 órája
Ezek is érdekelhetik