Építkezés minden szinten

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2003.07.16. 21:29
Címkék
Sopronban azt követően sem állt meg az élet, hogy a Matáv vezetői hirtelen egyoldalúan felbontották a korábbi ügyvezető igazgató szerződését (az érintettek egyelőre nem kívánták kommentálni a történteket…). Bognár György utódját még nem nevezték meg a csapat tulajdonosai, így a napi ügyeket Gőbl Gábor intézi. A 34 esztendős Gőbl három éve érkezett a Matávhoz; eleinte marketingvezetőként, később pedig klubmenedzserként dolgozott az együttesnél. "Menedzserként szerencsére elegendő rálátásom volt a klub fontosabb ügyeire, és ez nagy segítségemre van a jelenlegi helyzetben – mondta Gőbl Gábor. – Hogy mi lesz a további sorsom, azt nem tudom megmondani. Az előző szezon végén újabb szerződést kötöttünk a Matávval, tehát a munkámra a jövőben is számítanak Sopronban, más kérdés, hogy számomra nem jelentene csalódást, ha nem én lennék az ügyvezető. Ezzel nem nekem kell foglalkoznom, elvégzem a most rám bízott feladatokat, a többit majd meglátjuk.”Gőbl Gáborral kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Klement Tibor távozása után ő is jelentkezett az igazgatói poszt betöltésére kiírt pályázatra.Ezzel együtt hír még, hogy a szakmai stábban is változás történt a Matáv Sopron labdarúgócsapatánál, szombaton Pleskó László kapusedző jelentette be távozását. A vezetők gyorsan döntöttek, és Pintér Attila edző, valamint Farkas József pályaedző munkáját a továbbiakban Markó Zsolt segíti majd. Markó tagja volt az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert válogatott bővebb keretének, később pedig az ETO, a Veszprém és a Tatabánya kapuját is védte.Újabb négy labdarúgó igazolt Sopronba, s így már véglegesnek tekinthető a keret. A Matáv egy-egy éves szerződést kötött az előző szezonban Békéscsabán játszó Cseke Lászlóval, a Siófokról érkező Grósz Róberttel, valamint a pápai Hegyi Lászlóval és Sipos Norberttel.Jó hír, hogy megfelelő ütemben zajlik a Káposztás utcai stadionrekonstrukció, hiszen a városi önkormányzat döntésének értelmében augusztus 16-ig a teljes keleti oldali lelátóra felszerelik a székeket, noha korábban arról lehetett hallani, ülésekre már nem lesz elegendő a felújításra szánt pénz. Mi több, a jövő hónap közepétől valószínűleg már villanyfényes mérkőzéseket is rendezhetnek a stadionban.Az NB I B-ben minden bizonnyal induló (a Magyar Labdarúgóliga hiánypótlásra kötelezte a csapatot) Vasasnál a legújabb információ, hogy aláírta szerződését Rob Kornél, s az Újpestről érkezett Cseri Gergővel kialakult a huszonkét fős keret. Az utolsó pillanatban ciprusi próbajátékra elutazó Hámori Ferencre nem tart igényt a szakvezetés, még akkor sem, ha a támadó nem felel meg a szigeten… A drukkereknek fontos tudniuk, hogy a csütörtökre meghirdetett szurkolói ankét a másodosztályú bajnoki rajt eltolása miatt elmarad, ám az összejövetelt egy későbbi időpontban természetesen megtartják.Matáv Sopron–Vasas 0–0
Sopron, 700 néző. V: Szabó Gy.
SOPRON: Milinte – Grósz (Fehér), Bagoly, Horváth A., Pető Z. (Hanák) – Pintér Z., Sifter Tamás (Lazics), Hegyi (Cseke) – Sira (Tiber), Tóth M. (Bausz), Balaskó (Lambulics)
VASAS: Bíró Sz. – Kollár, Plókai (Baranyai), Tóth A., Gaál (Szegletes) – Kovrig (Szirtesi), Füzi K. (Sallai), Cseri (Vass), Nagy L. (Aranyos), Szilveszter – Weitner (Szabó A.)
Legfrissebb hírek

Kiss Virág ősztől újra külföldön pattogtat

Kosárlabda
9 perce

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
29 perce

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
37 perce

Viharos klubváltása után először a PSG ellen Kylian Mbappé

Klub-vb
1 órája

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
1 órája

A Fluminense kőkemény védekezése döntőt érhet a klub-vb-n

Klub-vb
1 órája

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
8 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik