Hófehér a nyári szerelés

F. I.F. I.
Vágólapra másolva!
2003.07.15. 21:29
Címkék
Este hat órakor, 28 Celsius-fokos melegben még kevesen jönnek fel a strandról& Lehet, ez volt az oka annak, hogy igen kevés néző látogatott ki kedd este a Balaton FC és a Lombard FC Haladás, tehát két első osztályú együttes edzőmérkőzésére.
Azok, akik a futballt választották, többek között arra lehettek kíváncsiak: bő másfél héttel a bajnoki rajt előtt melyik csapat tart előbbre a felkészülésben. Détári Lajos, a szombathelyiek szakvezetője azt mondta a találkozó előtti pillanatokban: "Gyakorlatilag a mi csapatunk már készen van, nem esnék pánikba, ha már holnap bajnoki meccset kellene játszanunk”.Siófoki kollégája, Csertői Aurél ugyanakkor arról beszélt: ha más nem, egy támadó még nagyon elkelne a csapatában. Ennek érdekében – annak ellenére, hogy a keretet már véglegesnek tekinti –, kedden tesztelt egy újabb próbajátékost, a szerb Slava Radosavljev személyében. Hír még a siófoki együttesről, hogy a két edzőmeccsen is pályára lépett grúz Kaha Gemazasvilitől már elköszöntek, gyaníthatóan azért is, mert Daniel Usvat visszatért Romániából, így ő jelenthet megoldást a bal oldali középpályás posztján.Kékben és hófehérben játszik a Balaton FC az új szezonban – tudhattuk meg Borsos Attilától, a siófokiak technikai igazgatójától. A klub színe ugyan marad sárga-kék, ám az új mezük tiszta kék lesz, s csak a sportszáron marad meg a sárga-kék csíkozás. Az is biztos immár, hogy a Ferencváros elleni szezonnyitón a tiszta fehér szerelést öltik magukra, hiszen addigra a kék még nem készül el…Balaton FC–Lombard FC Haladás
1–0 (1–0)
1–0 (1–0)

Siófok, 200 néző. V: Bodor
BALATON FC: Csernyánszki (Berki) – Radics, Hegedűs, Kuttor, László A. – Györök (Mészáros N.), Vörös, Kovács P. (Virág), Usvath (Kőrösi) – Slaga (Csordás Cs.), Sitku (Filipovics)
LOMBARD: Balogh T. – Farkas A., Lőrinc (Horváth R.), Rajos – Farkas V., Dubecz (Papp G.), Czeglédi (Kovács A.) Somfalvi, Zöld Sz. (Németh T.) – Kincses P. (Nagy S.), Tüske (Schafranek)
G: Kovács P.
Legfrissebb hírek

Amált fotelban emelték trónra – 75 éve született a XX. század magyar kézilabdázónője

Népsport
12 perce

Magyar gólpasszok és két gól Lisszabontól, Czestochowán és Csíkszeredán át Isztambulig

Légiósok
12 perce

NB I: holland-suriname-i szélsőt igazolt a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
21 perce

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
35 perce

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
37 perce

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
43 perce

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
1 órája

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik