Különösen értékes elismerés

Szerencsére a mostani utánpótlás-korosztályban nagy verseny lehetett, nem véletlen, hogy Róth Antal szövetségi edző csapatának még mindig van esélye kijutni az athéni olimpiára. A kategória győztese viszont már kinőtte az utánpótlás-válogatottat, sőt, Szabics Imre eddig három A-válogatott fellépésén öt gólt szerzett. Nem csoda, hogy az osztrák Sturm Graztól a német VfB Stuttgarthoz szerződött csatár 246 szavazatot kapott, 110 vokssal megelőzve az MTK-s Czvitkovics Pétert.
"Mondanom sem kell, rendkívül boldog vagyok, hogy pályatársaim engem láttak a legtehetségesebb fiatalnak – mondta Szabics Imre, akit a 2002-es évben lapunk már az év játékosának választott. – Óriási elismerés ez, hiszen kollégáktól kaptam a kitüntető címet, ezért örülök különösen. Persze, ez még nem a végállomás, és remélem, hamarosan azt is kiérdemlem, hogy a felnőttek között is hasonló elismerésben részesülök…”

Aki három díjra is büszke

A Zalaegerszeg futballistája, Kenesei Krisztián igazán nem panaszkodhat az elimerés hiányára, ugyanis a kék-fehérek 16-szoros válogatott támadója lett a bajnoki év legjobb labdarúgója, ő lett a gólkirály, valamint a legenergikusabb játékos is.
"Mindhárom díjra büszke vagyok, és bár jólesik az elismerés, mégis azt mondom, a csapatomnak és nekem is felemásra sikeredett ez a bajnoki év – mondta a ZTE csatára. – A nemzetközi meccsek alighanem sokat kivettek belőlünk, és bár az őszi idény elején is sikerült néhányszor a hálóba találnom, a folytatásban a csapatjátékunk és a saját teljesítményem is visszaesett. Kudarcként éltem meg, hogy nem kerültünk be a bajnokság felsőházába, és csak némi gyógyírt jelentett, hogy a gólszerzéssel később nem álltam hadilábon. Örülök annak, hogy rendszeresen tudtam játszani a válogatottban, és nem lennék szomorú, ha egy év múlva hasonló elismerésekben lenne részem. Persze, az igazi az lenne, ha a csapatom is jól szerepelne, valamint nekem is menne a játék és a góllövés is. És amivel talán kezdenem kellett volna a mondandómat, köszönöm az egerszegi társak hathatós segítségét…”
A legjobb kapusnak Szűcs Lajos találtatott a mezőnyben, ami annak az ismeretében aligha meglepetés, hogy a Ferencváros 22-es számú mezét viselő labdarúgója már negyedszer végzett a mezőny élén.
"Talán meglepő, amit mondok, mégis úgy érzem, az utóbbi időszak legrosszabbul sikerült bajnoki éve van mögöttem – kezdett a mondandójába a Fradi kapusa. – Nyáron sokáig sérült voltam, a bajnoki rajton lázasan védtem, és ami a zöld-fehéreknél még nem fordult elő velem, az bekövetkezett, Sopronban betegség miatt kellett kihagynom bajnoki kilencven percet. A téli felkészülés során kisebb-nagyobb sérülések miatt nem tudtam azt az edzésmunkát elvégezni, amit az edzőmmel, Józsa Miklóssal elterveztünk, és ennek lett a következménye, hogy nem tudtam olyan kiegyensúlyozottan védeni, mint a korábbi években. És hogy akkor miért én lettem mégis a legjobb? A Ferencváros kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban, volt néhány jól sikerült meccsem, de valószínűleg az elmúlt évek kiegyensúlyozott teljesítményére is sokan emlékeztek. Azonban azt is meg kell jegyeznem, hogy csak egy fogaskerék voltam egy jól működő gépezetben, és hogy ez a díj nem pótolhatja az elvesztett bajnoki aranyat. ”

Ami a mesternek is fontos

A labdarúgógálán több eseményen is részt vett a Videoton vezetőedzője, Csank János. A mester azon túl, hogy játszott a vezetők–edzők mérkőzésen, és a légiósválogatott együttesét a kispadról irányította, átvehette az elmúlt szezon legjobb edzőjének járó díjat is.
"Nagyon jól éreztem magam Siófokon, nagyszerű esemény volt – vélekedett a Futbálról Csank János. – Örömmel vagyok edzőkollégáimmal, játékosokkal, vezetőkkel és a szurkolókkal együtt. Az csak külön boldogság, hogy eredményes is tudtam lenni. Nyertünk a vezetők ellen, döntetlent játszottunk a ligaválogatottal, na és egy nagyon nagy elismerésben lehetett részem. Számomra ugyanis az a legnagyobb elismerés, amikor a futballisták dicsérnek, ezt a díjat ugyanis a játékosok szavazatai alapján kaptam meg. Kétségtelen, ebben az is benne van, hogy ugyan profi hozzáállású, de amatőr körülmények között készülő gárdával értem el jó eredményt.”
Ábrahám Attila 2001-ben, az első Futbálon már elnyerte a legjobb játékvezetőnek járó díjat.
"Természetesen az ez évi választás eredményének ugyanúgy örülök, mint a kétezer-egyesnek – elevenítette fel a múltat az elismerés kapcsán Ábrahám Attila. – Büszke vagyok a díjra, és köszönöm a rám voksolók szavazatait, úgy vélem, az egész éves teljesítményemet jutalmazták ily módon. Ez az elismerés pluszmotivációt jelent számomra, arra sarkall, hogy megtartsam a helyem a legjobbak között. És még valami. Ezt a vándordíjat két éve már hazavihettem, és ha még egyszer – mondjuk jövőre – megkaparintanám, akkor nem csak »vendég« lenne a vitrinemben. Mint annak idején, a harmadik világbajnoki győzelem után a brazilok a vb-trófeát, úgy én is végleg magaménak tudhatnám ezt az emlékplakettet…”
Két kapust, Király Gábort és Babos Gábort megelőzve Dárdai Pál lett a legjobb határon túl szereplő magyar mezőnyjátékos. Miután az első két helyezett a Hertha BSC alkalmazottja, mondhatjuk, a berlini klub annak idején jó érzékkel választott a magyar futballisták közül, avagy olyan jó munka folyik a német főváros csapatánál, hogy ott honfitársaink rengeteget fejlődtek…
"Természetes, hogy örülök a díjnak – mondta a válogatott középpályás. – Jó érzés, hogy hozzáértők, a játékot, a játékosokat belülről ismerők szavaztak rám. Talán azért, mert tudják, mennyit dolgoztam azért, hogy Pécsről indulva elértem, a tavasszal az egyik meccsen egy, a Bundesligában szereplő ismert együttes csapatkapitánya lehettem, a minap hivatalosan is helyettesnek választottak, és szerintem Thomas Strunz, épp az önök lapjában megjelent nyilatkozata is elgondolkodtatott néhány embert. Az egykori német válogatott játékos azt mondta, a magyarok közül engem el tudna képzelni a Bayern Münchenben. Szóval, ez örömteli dolog, de ez máris történelem, a vitrinben jól mutat majd a díj, de a múltból nem lehet megélni, dolgozni kell tovább. Hiszen e kitüntetéstől, bármily megtisztelő is, nem leszek jobb futballista…”
Lehet vitatkozni, hogy Selymes Tibor, a DVSC-MegaForce balhátvédje légiós-e vagy sem. Azért egy adalék: a román válogatottban 49 mérkőzésen szerepelt labdarúgó hármas állampolgárságú: román, belga, magyar… Mindazonáltal a HLSZ voksolásán Selymes Tibor a Magyarországon játszó külföldi labdarúgók között volt érdekelt – és ha már ott, akkor begyűjtötte a legjobbnak dukáló emlékérmet.
"Nagy elismerés, hogy a legjobbnak választottak, egy díjnak mindig örül az ember, különösen, ha a kollégái jutalmazzák – mondta Selymes Tibor . – Az viszont kissé furcsa, hogy légiósként tartanak számon. Talán azért, mert román válogatott voltam. Mindegy, az a legfontosabb, hogy az ember önmagát hová sorolja…”
A legjobban fejelő labdarúgó, egyben a Nemzeti Sport Aranyfej-dijának a győztese a Debrecenben futballozó Marius Sumudica lett, míg az NB I B-ben játszók közül a Pécs támadóját, Márton Gábort találták a legjobbnak a társak.
"Örülök az elismerésnek, az pedig különösen boldoggá tesz, hogy sikerült bebizonyítanom, nem a kor számít a labdarúgásban – felelte a pécsiek 37 esztendős profija. – Külföldön harmincnégy évesen még két-három éves szerződéseket kötnek a futballisták, idehaza viszont többet foglalkoznak a harmadik ikszet már betöltött játékosok korával. A mostani díj talán jelzi, a teljesítmény nem korfüggő… Ha nem kaptam volna rengeteg segítséget a játékostársaktól, akkor most aligha beszélgetnénk, éppen ezért kötelességem köszönetet mondani nekik. Remélem, a sérülések elkerülnek, és lesz módom segíteni a csapatnak az élvonalban is. Pécs városának ugyanis szüksége van egy első osztályú együttesre. ”

Szeretni is lehet ezt a játékot

Az évad legjobb sportriportere a Magyar Televízió munkatársa, Faragó Richard lett, így ő vehette át a Knézy Jenő-díjat.
"A szakma szavazata különösen megtisztelő – mondta a riporter. – Azt gondolom, a labdarúgásban élők látják, hogy minden hibája ellenére szeretem a magyar futballt, és nekem jólesik, hogy a futballtársadalom elismeri a munkámat. A sportágban élőkkel jó kapcsolatban vagyok, és a jelek szerint ez kölcsönös. Hadd mondjam el, hogy a díjat két hete elhunyt édesapámnak ajánlom, aki nélkül semmiképpen sem juthattam volna el idáig. Szívszorító, hogy a Knézy Jenőről elnevezett díjat először én vehettem át, hiszen vele éveken át együtt dolgoztam… A magyar mérkőzéseken dolgozók között lehetett választani, így az igazsághoz hozzátartozik, hogy Vitray Tamás nem közvetít, de említhetem Hajdú B. Istvánt, aki manapság inkább nemzetközi találkozókon hallható, ez is közrejátszhatott abban, hogy én nyertem.”