Nem mindegy, mennyi a pénz

Hétről hétre ott volt a kispestiek kezdő tizenegyében két egykori válogatott futballista, Hrutka János és Bárányos Zsolt, ám az ő teljesítményük is kevés volt ahhoz, hogy a Honvéd megőrizze az élvonalbeli tagságát. A profivilágot megjárt két labdarúgó nem tudott vezéregyéniség lenni Kispesten, és most mindketten úgy gondolják, valamelyik külföldi bajnokságban próbálják megtalálni régi önmagukat. Amúgy a két játékos által elmondottak, a példa tükrözi azt is, hogy a magyar futballban csak kevesen fogadják el, hogy ma már kevesebb pénzzel kell beérnie annak a játékosnak, aki idehaza próbál boldogulni…

Ennek a pályafutásnak aligha így kellett volna alakulnia.
Hrutka János 29 esztendősen, 24-szeres válogatottsággal, ferencvárosi és kaiserslauterni bajnoki címekkel a háta mögött az út végére ért. Illetve, nagyon úgy fest, hogy a pályafutása a végéhez közeledik. A több klubban is szerepelt védő elmondhatja magáról, hogy rengeteg felejthetetlen élményt kapott a futballtól, ugyanakkor két éven belül két csapattal esett ki az első osztályból. Amennyire szép emlék számára a Ferencvárossal szerzett dicsőség (bajnoki arany és kupagyőzelem), annyira keserű a Vasassal meg a Kispesttel átélt kudarc. A védő sem Angyalföldön, sem a Honvédnál nem tudott segíteni a bentmaradásért küzdő csapaton, igaz, ekkor már többet foglalkoztak a keresetével, mint a teljesítményével. Most pedig itt van csapat és talán jövőkép nélkül.
Legalábbis futballistaként.
Amint már lapunkban is megírtuk, Hrutka János sportvállalkozásba kezdett, a bemutatkozó sajtótájékoztatón elegáns öltönyben feszített, éppen olyan volt, mint korunk sikeres menedzsere, ám a magabiztos mosoly mögött azért csak ott lehet a keserűség.
Ennek a pályafutásnak aligha így kellett volna alakulnia.
– Most már csapata sincs, és úgy tűnik, sehová sem hívják…
– Azért nem ennyire drámai a helyzet – vélekedett sorsáról Hrutka János. – Szerencsére vannak ajánlataim, Auszt-riából, Németországból és Törökországból.
– Rögtön meg is kérdezném, hogy melyik osztályból.
– Természetesen az elsőből, bár azt is elismerem, szóba került, hogy Ausztriában akár a másod-, sőt a harmadosztályban is pályára lépek. Ha az utóbbi variáció jön be, akkor több időm jut a közelmúltban beindult vállalkozásomra. Szerencsére rengeteg sportoló keres, kér tőlem, valamint munkatársaimtól segítséget. Menedzserként sem vallhatok szégyent.

Nem volt véletlen a kiesés

– Szóval már nem akar futballista lenni, huszonkilenc évesen feladta…
– Nem adtam fel semmit, csak elegem van a magyar futballból. Nem szeretnék itthon játszani, mert egyre inkább taszít ez a közeg. Most belekezdhetnék egy hosszú magyarázatba, de indokként legyen annyi elég, hogy a szurkolói rendbontások betették a kaput nálam.
– Azért álljunk meg egy pillanatra. Az rendben van, hogy elítéli a balhézó szurkolókat, viszont mit szóljanak mondjuk a Kispest drukkerei, akiknek végig kellett nézniük, ahogy kedvenc csapatuk – Hrutka Jánossal a védelemben – lélektelen játékkal esik ki története során először az első osztályból.
– Nem akarom felmenteni magam, mert természetesen megvan a saját felelősségem a kudarcban. Nem ment a Honvédban, nincs ezen mit szépíteni. Azonban Kispesten nem volt könnyű játszani, a vezetők hétről hétre hitegettek minket, hogy mikor kapunk pénzt, és volt olyan fiatal csapattársam, akinek még kajára sem jutott. Mindegy, ezen is túl vagyunk, kétéves szerződést kötöttem a Honvéddal, de abban benne volt, ha kiesik a csapat, akkor szabadon távozhatok. Nos, már elköszöntem mindenkitől.
– Hát persze, a pénz. Mást sem hallani a futballistáktól, mint hogy nem fizettek, keveset ajánlottak a szerződéskötéskor, hogy becsaptak, satöbbi. Cserébe viszont ott van a minősíthetetlen teljesítmény, a Kispest esetében például a kiesés, ráadásul még azt is mondja, hogy elege van a magyar futballból.

– Megvan minden okom arra, hogy ezt mondom. A magam hite az – és ezzel persze nem kell egyetérteni –, hogy mind a Vasast, mind a Kispestet szándékosan ejtették ki az első osztályból. Játékosként ezt pontosan éreztem. Sajnos, olyan összefonódások vannak a háttérben, amit az egyszerű szurkolók nem is tudhatnak. Jó lenne megélni, hogy a pályán dőlnek el a fontos kérdések, nem pedig a háttérben.
– Erre mondják majd azt, hogy inkább a pályán lett volna ennyire harcos, lelkes és határozott.
– Sajnos évek óta kényszerpályán mozgok, magamtól biztos nem mentem volna a Vasashoz vagy a Honvédhoz…
– S ez meglátszott a teljesítményén. A pályafutása alakulását figyelve úgy tűnik, korábbi csapattársának, Szeiler Józsefnek lett igaza, amikor Fradi-vezetőként lemondott önről.
– Lehet. Viszont Szeiler József csak irigykedhet a pályafutásomra és sikereimre. Azt pedig majd valóban az idő dönti el, hogy igaza volt-e a sok Fradihoz kötődő játékos elküldésében…
Nézzük tovább…
Következzék Bárányos Zsolt, akinek – Hrutkával ellentétben – a jelenlegi helyzet szokatlan, mi több, igencsak fájdalmas, hiszen aktív részvételével az a csapat esett ki az élvonalból, amelyik gárdának talán a legtöbbet köszönheti. A háromszoros válogatott támadó középpályás Kispesten lett ismert labdarúgó…
Bárányos Zsolt most viszont semmiképpen sem hosszabbítja meg a lejárt szerződését. A jó képességű labdarúgót hívta a Ferencváros, ám ő nagy valószínűséggel (ismét) Belgiumban vagy Hollandiában folytatja pályafutását. Addig pedig edz a Bozsik-stadionban, s nap mint nap szembesül azzal a ténnyel, hogy ennek a Honvédnak gyakorlatilag már semmi köze a korábbi magyar nagycsapathoz…

Üllői út: karcsú ajánlat

– A szurkolók hiába keresték a nevét az edzőmeccseken, nem lépett pályára. Már elköszönt Kispestről?
– Edzésre még járok a Honvédhoz, de azt megmondtam, hogy nem hosszabbítok szerződést – mondta Bárányos Zsolt. – Ezt tudomásul vették, úgyhogy a jövő hét közepéig megengedték, hogy ott tréningezzek, és addigra szerintem eldől a sorsom. Menedzserek több csapattal is kapcsolatba hoztak, és biztos vagyok abban, hogy sikerül külföldre igazolnom. Három évet játszottam a belga Lommelnél, így pontosan tudom, kire számíthatok.
– Igaz, hogy tárgyalt a Ferencvárossal is?

– Igen. Ez valóban így történt, Szeiler József keresett, ám olyan szerződést tett elém, hogy azután szinte azonnal elköszöntem tőle. Nem tagadom, szívesen mentem volna a Fradiba, hiszen amikor ott játszottam, akkor jól éreztem magam az Üllői úton. Ám ez az új ajánlat egészen karcsú volt, és ezért döntöttem úgy, hogy külföldön folytatom.
– A Honvédnál nem is marasztalták?
– De, mondták, hogy maradjak, aztán akkor, amikor a pénzre került sor, csak mosolyoghattam. Nem akarok senkit megbántani, de az az összeg, amit Kispesten kínáltak, még az NB I B-s szintet is alulmúlja…
– Azért álljunk meg egy pillanatra. Rendben van, hogy pénzről beszélünk, a futballisták elvárásairól és követeléseiről. Csakhogy a klub vezetőinek s leginkább a szurkolóknak is voltak elvárásaik, elsősorban hogy a Honvéd tradícióihoz híven maradjon az első osztályban. Ez nem sikerült, s ebben bizony az ön mérsékelt teljesítménye is benne van.
– Elismerem, hogy ennek a játékoskeretnek az élvonalban kellett volna tartania a Honvédot, voltunk olyan erősek. Valamiért mégsem sikerült, de ha lehet, inkább azokat kérdezze az okokról, akik azóta már másik klubhoz szerződtek.

Voltak, akik elmenekültek

– Úgy érti, hogy elsősorban ők a felelősek a kudarcért?
– Nézze, nem akarok személyeskedni, úgyhogy ebbe ne menjünk bele. Csak azt mondom újra és újra, azokat a futballistákat kell kérdőre vonni, akik pillanatok alatt leléptek a már süllyedő hajóról.
– Ezek szerint Bárányos Zsolt lelkiismerete tökéletesen tiszta?
– Nézze, amit elvártak tőlem, azt érzésem szerint megtettem. A télen kerültem vissza Kispestre, és akkor már elég nagy volt a baj. Az elején a posztomon játszottam, támadó felfogásban, négy meccsen öt gólt szereztem. Aztán jött Kovács Attila, és attól kezdve ő szabta meg a taktikát.
– Nocsak… Ezt a feltételezést többen is cáfolták, elsősorban persze a korábbi kispesti vezető.
– Pedig igenis beleszólt a taktikába. Ám amit ő eltervezett, az talán még 2010-ben sem valósulhatna meg. Egyfolytában azt erőltette, játsszunk három csatárral. Mi pedig ezzel a taktikával rengeteg területet adtunk az ellenfélnek, és szinte állandó ziccerlehetőséget biztosítottunk riválisainknak. Én ebben a szisztémában védekező középpályásként szerepeltem, jóval messzebb a kaputól.
– Lehet, hogy túlságosan naiv, még inkább maradi a kérdés, de amikor egy futballista nevelőegyesülete története talán legsúlyosabb válságát éli, kiesik az első osztályból, meghatározó futballistáit veszíti el, gyakorlatilag szerelése sincs, szóval ilyen helyzetben nem jut eszébe, hogy maradjon, és segítsen a Honvédon?
– Ne vicceljen, ezek az idők már elmúltak. Profik vagyunk, pénzből élünk. Márpedig a Honvéd most nem dúskál a javakban, ráadásul én nem szeretnék a magyar másodosztályban futballozni. Gondolom ezt megérti mindenki, nem igaz?