Juhár Tamás légiós lehet

2003.07.06. 21:26
Címkék
Igen fontos volt Juhár Tamás számára a szombat esti Austria WienÚjpest (11) találkozó. A védőt a lila-fehérek ausztriai edzőtáborozásának első mérkőzésén az élvonalbeli Admira Wacker figyeltette.
A 17-szeres válogatott a mérkőzés előtt még csak annyit mondott, hallott az érdeklődésről, de egyelőre komolyabb eseményekről nem tud beszámolni."Most sem vagyok sokkal okosabb ebben az ügyben – jelentette ki Juhár Tamás vasárnap délután. – Az Austria elleni edzőmérkőzés után beszéltem a menedzseremmel, akivel már felvették a kapcsolatot az osztrák klub képviselői, de konkrét ajánlatot még nem tettek. Persze nekik előbb az Újpesttel kell megegyezniük, mert élő szerződésem van.”Mezey György szakmai igazgató nagyon elégedett volt csapatával a szombat esti mérkőzés után, de együttesének nem sok lehetősége marad a pihenésre, újra bizonyítania kell a labdarúgóknak: hétfőn este a másodosztályú Krems ellen újabb edzőmérkőzés vár a lilákra.Sérülése miatt nem utazott el az edzőtáborba Németh Tamás, aki Mezey György utasításai szerint készül Újpesten, és ugyancsak hazai pályán edz Tokody Tibor, akit a cseh Slavia Praha szeretne szerződtetni – arról egyelőre vita folyik, hogy kölcsönbe vagy végleg –, és a klubok hétfőn tárgyalnak újra.
Legfrissebb hírek

Tempó volt, fantázia nem – ikszelt Udinében a Como

Olasz labdarúgás
1 órája

Flandriai körverseny: Pogacart és Evenepoelt is vizsgálják a vasúti átjárós eset után – videó

Kerékpár
1 órája

Ilyet se látni mindennap: kapusgól, akcióból, Törökországból!

Minden más foci
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

„A szerződtetésem kockázatos lenne” – Marco Rossi arról, hogy lehet-e olasz szövetségi kapitány

Olasz labdarúgás
2 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
2 órája

Heti légiósprogram: Szoboszlai, Kerkez és Varga is nemzetközi kupanegyeddöntőn játszhat

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik